Kiürítik a kultúrházat

Teljesen kiürítik a bodrog-közi település kultúrházának épületét, hogy nekiláthassa-nak az épület komplex rekonstrukciójának.KirályhelmecA kultúrház 60-as években emelt épületét már a város korábbi önkormányzatai is szerették volna felújíttatni, ám a kezdeményezések sorra kudarcot vallottak.

Teljesen kiürítik a bodrog-közi település kultúrházának épületét, hogy nekiláthassa-nak az épület komplex rekonstrukciójának.

Királyhelmec

A kultúrház 60-as években emelt épületét már a város korábbi önkormányzatai is szerették volna felújíttatni, ám a kezdeményezések sorra kudarcot vallottak. 2011-ben például nem kapta meg a város a hőszigetelésre igényelt 132 776 euró támogatást, majd 2013-ban egy másik, 220 ezer eurós pályázat is zátonyra futott. Az új városvezetés 2015-ben 492 ezer eurót pályázott meg erre a célra – sikertelenül. Korábban egyébként az is gátolta a rekonstrukciót, hogy rendezetlenek voltak az épület alatti földterületek tulajdonjogi viszonyai.

A tavaly benyújtott pályázattal a városvezetés a környezetvédelmi tárcától 514 356 eurót igényelt, ebből 512 376 eurót el is nyert. A beruházásra az ötszázalékos önrésszel kiegészítve 539 340 eurót fordíthatnak. Mórocz Péter, a városi hivatal projektmenedzsmenttel és városmarketinggel foglalkozó osztályának vezetője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a közbeszerzési eljárás során felmerült problémák miatt az építkezés várhatóan csak néhány héten belül kezdődhet el, és 13 hónap alatt kell befejezni. Ezalatt egyebek mellett kicserélhetik az ablakokat, új eljárással hőszigetelhetik az épületet és a tetőt, korszerűsíthetik a villamosvezeték-hálózatot, megújulhat a fűtési rendszer, valamint akadálymentesíthetik a bejáratot is. A bútorokat és minden egyéb felszerelési tárgyat az egyik Fő utcai irodaépületben helyezik el, s mivel ez városi tulajdonban van, a raktározásért bérleti díjat sem kell fizetni. A kulturális és művelődési osztályt a városháza földszintjére költöztetik át az építkezés idejére, és a rendezvényeknek próbálnak más helyszíneket találni. A kultúrház rekonstrukciójával egy időben kezdődik el a szabadtéri színpad és környékének modernizációja, amire kb. 700 ezer eurót költhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?