Kistérségi programok

Besztercebánya.

Besztercebánya. Szakmai tanácsadást szerveznek holnap 14 órától a Besztercebányai Kerületi Hivatalban azoknak az érdeklő önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és nonprofit társulásoknak, amelyek részletes információkat szeretnének kapni az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium kistérségi és helyi fejlesztési programjáról. Három témakörben lehet pályázatokat benyújtani. Az első, Stratégia és partnerség című témakörben a helyi és kistérségi gazdasági stratégia kidolgozására lehet 50 ezer euróig terjedő összeget nyerni. A második, Helyi fejlesztési szervezetek témakörben azoknak a szervezeteknek van esélyük legfeljebb 50 ezer euró támogatást szerezni, amelyek a helyi fejlesztési programok megvalósítását segítik elő. A harmadik, Projektumok fejlesztése című programban már 100 ezer euróig terjed az elnyerhető összeg felső határa. E témakörben a helyi infrastrukturális tervezetek műszaki előkészítésére lehet pályázni. Az érdeklődőket a pályázatokat kiíró minisztérium szakemberei és a technikai segítséget lebonyolító műszaki titkárság előadói várják részletes információkkal. A három pályázati témakört a szlovákiai Phare-program részeként hirdette meg a minisztérium. A pályázatokkal kapcsolatos alapinformációk megtalálhatóak a minisztérium www.build.gov.sk honlapján, valamint hozzáférhetőek a műszaki titkárságon (tel.: 047/ 433 36 04, 047/451 15 48), esetleg lekérhetők a Losonci Regionális Fejlesztési Ügynökség [email protected] drótpostacímén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?