Kistehén, Szia Zoli!, Szájbergyerek

K.-K. L.: Három évvel ezelőtt, miután megjelent a jól ismert A kistehén című film, egy kiadó megkeresett azzal, hogy szeretne egy olyan nagylemezt megjelentetni, amelyen a filmben elhangzott dalhoz hasonló számok lennének. Mivel én már korábban is zenéltem, a feladat nem volt számomra idegen. A számokat rövid idő alatt megírtam, a stúdiómunkához pedig vendégzenészeket hívtam.

A kistehén film kifejezetten a Szigetre készült?

K.-K. L.: Nem. Van egy filmstúdióm, ahol az egyik barátommal olyan kétperces filmeket készítettünk akkor, amelyeket a mozikban a nagyjátékfilmek előtt vetíthettek. A kistehén is így született. Hatalmas siker lett, erre csapott le az akkori Sziget rendezősége.

Az első lemezen játszó zenészek a jelenlegi zenekar tagjai?

K.-K. L.: Többnyire igen. Vannak azonban új tagok, de Lehoczki Karcsival például már nagyon régen jó barátok vagyunk, és korábban is zenéltünk együtt.

Profi zenészek vannak az együttesben?

K.-K. L.: Farkas Harcsa Robi az egyetlen profi, ha a profizmus alatt azt értjük, hogy ő ezzel keresi a kenyerét. A többiek a zenélésen kívül mással is foglalkoznak.

A 2002-es lemeznek milyen volt a fogadtatása?

K.-K. L.: Nagyon nagy siker volt, ez persze főleg a Szigetnek volt köszönhető. Leginkább A kistehén dalt szerették az emberek, de a többi is sikeres lett. A Szia Zoli! például népszerű mobilcsengőhang. A lemez 10 ezer példányban fogyott el, annak ellenére, hogy azt a kiadó sem nagyon hangoztatta, hogy a produkció mögött egy egész zenekar áll. Akkoriban nem koncerteztünk, de együtt maradtunk, és hébe-hóba próbálgattunk.

Mi változott meg 2004-ben?

K.-K. L.: Akkor egy újabb lemez készült. Én biztos voltam abban, hogy ez a második album bennünket igazi zenekarrá fog kovácsolni. Korábban számomra ez az egész inkább csak hobbi volt.

Az új magyar zenekarok többsége arra panaszkodik, hogy nem kap elég lehetőséget. Nektek is voltak ilyen problémáitok?

K.-K. L.: Filmesként tudtam, hogy egy jó klippel és az internet segítségével viszonylag nagy ismertségre lehet szert tenni. Ha a hálón jól helyezel el valamit, az a dolog el fog jutni az emberekhez, akik aztán terjeszteni is fogják egymás közt. A kistehén film is így terjedt el. A Szájbergyerekkel ugyanez volt a tervem. Már a lemez megírásakor tudtam, hogy ez a szám ütős lesz. A belőle készített klipet a múlt év karácsonyán tettük fel az internetre, és viharos gyorsasággal elterjedt. A Viva kezdetben hezitált, hogy bemutassa-e, ám miután naponta többször lejátszották, az egész ország megismerte a dalt. A lemez kiadása után kezdetben úgy tűnt, ez az egész vállalkozás veszteséges lesz. Mára az album aranylemez lett...

János, te hogy lettél a Kistehén Tánczenekar tagja?

N. J.: A zenekar egyik gitárosát személyesen ismertem. Egyszer elhívott a koncertjükre, s mivel nagyon megtetszett a zene, rendszeresen járni kezdtem a fellépéseikre. Azt pedig Laci ajánlotta fel, hogy csatlakozzam hozzájuk. Régebben, amikor Angliában éltem, két évig én is játszottam egy zenekarban.

K.-K. L.: Jancsi általában késve érkezett a koncertekre, de amikor megjött, valami mindig megváltozott. Tapsolt, szájbőgőzött, fütyült, táncolt – egyszer még nekem is beszólt, hogy hamisan – s ez a közönséget meg a zenekart is nagyon feldobta. Egy idő után egyértelművé vált, hogy ennek a fiúnak nem lent kellene állnia, hanem velünk együtt a színpadon zenélnie.

Meg lehet határozni, hogy milyen zenét játszik a Kistehén?

K.-K. L.: Olyan zenei világból táplálkozunk, amelynek a végeredményeként valami olyasmi jön létre, ami egyszerre tud annyira könynyű lenni, hogy szórakoztasson, és annyira mély, hogy komolyan vegyék. Mi azokból a stílusokból építkezünk, amelyeket hallgatunk: a skából, a reggae-ből, a sramliból és az autentikus cigányzenéből. Ami pedig a szövegeket illeti, én nagyon szeretek ebből az ún. abszurd világból meríteni, és ezen keresztül kommunikálni, azaz fontos és mély dolgokat az abszurd nyelvén elmondani. A dalok hangszerelése zenekari munka. A dallam és a szöveg kitalálása azonban az én dolgom. A zenekar tagjaival persze hatunk egymásra.

Mint mondod, a zenélésen kívül mindenki valami mással is foglalkozik. Hogyan tudjátok a civil életeteket a zenéléssel összhangba hozni?

N. J.: Az elmúlt öt hónap nagyon fárasztó volt. Egy kiadóban dolgozom, és sokszor előfordult, hogy heti 3–4 vidéki fellépésünk is volt. Hajnali háromkor értem haza Budapestre, reggel pedig mennem kellett dolgozni. Ezért aztán cikiztek a többiek, hogy ahogy beülök az autóbuszba, már alszom is.

K.-K. L.: Én szinte minden koncert előtt bosszankodom, mert alig tudom emiatt elvégezni a munkámat. Számokat írni viszont nagyon jó, lemezt csinálni is, és ha ott vagyunk a koncerten, akkor azt már szintén élvezem. Különben filmekkel foglalkozom, az valamivel jobban érdekel, mint a zenélés. Szerintem ez a mostani állapot időleges. Hogy meddig fog tartani, nem tudom. Lemezeket viszont szeretnék még csinálni, olyanokat, amelyek az előzőekre épülnek, ám újat mondanak. Szeretném, ha ez az egész fejlődne, és nagyon hosszú ideig működne még.

A Kistehén zenekar jelenleg sikeres együttesnek számít Magyarországon. Meg tudtok élni a zenélésből?

K.-K. L.: Nem. Részben ezért is dolgozik mindenki. Mi azonban egyébként sem akarunk „megélhetési zenekarrá” válni, mert ezzel nagyon megkötnénk a kezünket. ĺgy szabadok vagyunk, és azt csináljuk, amit szeretünk.