Királyhelmeci rakétarajt

Szobránc/Királyhelmec. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának királyhelmeci listavezetője továbbra is tartja kiváló idény eleji formáját. Rudolf Očenáš tanítványai a szobránci pályán sorrendben immár hatodik győzelmüket produkálták, s meggyőző fölénynyel vezetik a tabellát.

Szobránc/Királyhelmec. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának királyhelmeci listavezetője továbbra is tartja kiváló idény eleji formáját. Rudolf Očenáš tanítványai a szobránci pályán sorrendben immár hatodik győzelmüket produkálták, s meggyőző fölénynyel vezetik a tabellát. „A meccs előtt a fiúkon már érződött az esélyesség lélektani terhe. Ennek ellenére az edzői utasításokat betartva, favorithoz méltó teljesítménnyel megérdemelten zsákmányoltak három pontot a szobránciak forró talajú pályáján. Helyzetünket nagyban nehezítette, hogy a foggal-körömmel küzdő vendéglátók mindenáron szerettek volna elkerülni a sereghajtó pozíciójából” – értékelte a győztesek újabb remekbe szabott helytállását klubelnökük, Berta Sándor. Tőle azt is megtudtuk, hogy az első játékrészben egyik kapu előtt sem alakult ki góllal kecsegtető szituáció. Fordulás után azonban már megmutatkozott a két ellenfél közti tudásbeli különbség. „Mezőnyfölényünket a 71. percben sikerült góllá érlelnünk, a három pontot jelentő találatot Berta szerezte. Győzelmünk akár nagyobb arányú is lehetett volna. Gólfelelősünk, Molnár lövése a kapufán csattant, Dako László és Dako Dénes egyéni akciójánál pedig baj volt az irányzékkal. Sajnos, a vendéglátók kemény belemenései miatt szakvezetőnknek a sérült Dako Lászlót és Tárczyt is cserélnie kellett” – elevenítette fel a győztes csata kellemetlen emlékeit a tisztségviselő. A győztesek egyébként idegenben is otthon érezhették magukat. Mintegy százötven királyhelmeci drukker jött el bennünket buzdítani. Nekik is nagy részük van a sikerben, köszönet érte” – nyilatkozta lapunknak Berta Sándor. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?