Királyhelmec működtetésére lesz pénz, fejlesztésére nem

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi városnak az önkormányzati választási ciklus félidejében sem elfogadott költségvetése, sem múlt évi zárszámadása nincs, késnek a fejlesztések, a polgároktól nem tudják beszedni az ingatlanadót, ellenben az alpolgármester visszahívását már négyszer kezdeményezte az ellenzék. A településen kialakult áldatlan állapotokról Balog József polgármesterrel beszélgettünk.</p>

A helyi önkormányzat 2008. december 16-i ülése - melyen még lehetőség lett volna az ingatlanadók kivetéséhez szükséges általános érvényű rendelet elfogadására - hat képviselő távolmaradása miatt nem valósult meg. Hogy vélekedik erről?
A múlt heti ülésen minden megtárgyalandó programpontot lesöpörtek az asztalról az ellenzékiek, akkor Nagy Dezső új javaslatokkal állt elő. Azon meglepődtem ugyan, hogy ő a város legfontosabb ügyeinek az alpolgármester leváltását, a rendőrparancsnok menesztésének megakadályozását, illetve a főellenőr fizetésének emelését tartotta, ám abban bíztam, hogy ha egy tanácskozást csak ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalására szentelünk, akkor december 16-án lehetőség lesz a többi határozati javaslattal is foglalkozni. Reménykedtem benne, hogy eljönnek az ülésre. Szemtelenségnek és rendkívül arrogáns viselkedésnek tartom azt, hogy végül az öt képviselő mégis távol maradt a megbeszélésről.

* Kiderült már, hogy miért nem mentek el az ülésre?

Hatuk közül egyikük telefonon igazolta távolmaradását, a többi öt képviselő még arra sem méltatott, hogy indokolja a hiányzást. Ez elvárható lett volna, már csak azok miatt is, akik fél órán keresztül várakoztak az ülésteremben.

* Jövőre Királyhelmecen újra nem kell ingatlanadót fizetniük a polgároknak, így a település újabb 3,4 millió korona bevételtől esik el. Ki tudják gazdálkodni ezt a hiányt?

A bevételkiesést pótolni nem tudjuk, csak átdolgozhatjuk a költségvetés tervezetét úgy, hogy a fejlesztésre és a működésre szánt kiadásokat csökkentjük. Szomorú, hogy ezt kell tennünk, hisz a 3,4 millió koronának nagyon sok helye lett volna.

* Jövőre a város a 2007-es költségvetés provizóriumának a provizóriumából fog gazdálkodni. Mire lesz elegendő ez a pénz?

A város és a járulékos intézmények működtetésére elég lesz. Látványos fejlesztések megvalósítására azonban nem lesz mód.

* Nagy Dezső képviselő nemrégiben egy szlovák napilapnak azt nyilatkozta, ha kell, akár a további két évben is folytatni fogják a „bojkottot“. Elképzelhetőnek tartja, hogy a választási ciklus végéig megmaradjanak a jelenlegi áldatlan állapotok?

Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de nem számítok másra. A legutolsó munkaértekezleten az ellenzékiek megint attól tették függővé az érdemi munka elkezdését, hogy beleegyezem Kalapos Árpád alpolgármester leváltásába. Abban viszont nem hiszek, hogy ettől egy csapásra minden megváltozna a városban. Kalapos négy évig az előző polgármester, Nagy Dezső asszisztense volt. Valószínűleg jól végezte a dolgát, ha ő végig együttműködött vele. Kalapos Árpád megítélése mitől változottmeg ilyen hirtelen? Szerintem inkább arról lehet szó, hogy az alpolgármestertazért akarjákmegbüntetni, mert a 2006-os választásokat követően nem volt hajlandó lemondani a mandátumáról, hogy ezáltal a 13. helyet megszerző Fülöp Zoltán a testület tagja lehessen.

* Egy ideje megfigyelhető, hogy az önkormányzati ülésekre nagyon kevés választópolgár megy el. Mi lehet ennek az oka?

Belefáradtak az emberek ebbe az egy helyben topogásba. Azt látják, hogy nem történik előrelépés, csak folyik a véget nem érő hadakozás. Ez ellen tenni nem tudnak semmit, hisz a jelenleg hatályos törvények szerint a polgármestert, ha nem végzi jól a dolgát, le lehet váltani, ám az önkormányzati képviselőket nem.

* A város főellenőre, akinek nemrégiben megemelték a fizetését, egy képviselői kérdésre válaszolva a legutolsó tanácskozáson azt mondta, hogy az ingatlanadó be nem szedéséből kára nem keletkezett a településnek, csak bevételkiesésről lehet beszélni. Ha jól emlékszem úgy fogalmazott: „ha a pénz a polgároknál marad, akkor kit ér veszteség?“ Ezen a gondolati síkon haladva feltehető a kérdés, hogyha a város nem veszi el a pénzt a polgároktól, azaz a bevételkiesés nem a polgárokat károsítja, akkor kik alkotják egyáltalán ezt a települést?

Az ellenzékiek most annak a főellenőrnek a munkáját jutalmazták, akinek korábban a jelentéseit sem fogadták el. De ebbe most ne menjünk bele. A kijelentéséhez pedig csak azt fűzném hozzá, hogy valóban a lakosoknál marad az a pénz, amelyet ingatlanadóként fizettek volna, de az is igaz, hogy ebből senki sem fog önállóan utat építeni vagy járdát burkolni. Az én véleményem szerint a polgár azonos a várossal. Azért fizet adót, hogy az életkörülményei javuljanak.

* Hogyha újra leváltják az alpolgármestert az ellenzékiek, Önbeleegyezik a menesztésébe?

Nem.

* És az fölmerült, hogy a helyzet megoldása érdekében lemondjon a polgármesteri tisztségéről?

Bevallom, megfordult a fejemben, hogy ebben a helyzetben nem érdemes tovább harcolnom. Ám a támogatóim arra biztatnak, tartsak ki, ne adjam fel, mert nagy bajok adódhatnak akkor a városban, ha az ellenzéki oldal kerekedik felül. Az elkövetkező két évben sok minden előállhat, ezért felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogok lemondani a posztomról. Ám úgy érzem, ha most távoznék, sorsára hagynám a várost. (Leczo Zoltán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?