Kézzel arattak

Az ötvenes évek elején kézzel aratták a gabonát a Csalló-közben, a hétvégén feleleve-nítették a hagyományokat.NyékvárkonyA hétvégén felelevenítették a fél évszázaddal ezelőtti aratást. A nyékvárkonyi Aratóünnepélyen a laikusok is kipróbálhatták, milyen kézzel aratni.

Az ötvenes évek elején kézzel aratták a gabonát a Csalló-közben, a hétvégén feleleve-nítették a hagyományokat.

Nyékvárkony

A hétvégén felelevenítették a fél évszázaddal ezelőtti aratást. A nyékvárkonyi Aratóünnepélyen a laikusok is kipróbálhatták, milyen kézzel aratni. A kovácsmesterséggel is megismerkedhettek, akik kilátogattak a nyékvárkonyi parkba. „A rendezvényünk lényege a hagyományőrzés, célunk, hogy bemutassuk a régi paraszti életet” – mondta Sóki Mónika. „Kezdetben bősiekkel egészítettük ki a nyékvárkonyi csapatot, ma egyre több helyi lakos jelentkezik kaszálásra, marokszedésre” – folytatta Sóki Mónika. Régen a gazda a gabonaföldön fogadta az aratókat. Az imádság után kézzel ellenőrizték a gabona nedvességét, lekaszálták, marokba szedték és kévébe kötötték. „Legfelül volt a papkéve, amely az egyháznak járt adóként. A régiek azt is tudták, melyik égtáj felé kell fordítani a kalászokat, hogy a szél ne fújja ki a gabonaszemeket” – beszélt az aratás menetéről Sóki Mónika. „Az ötvenes évek elején kaszával arattunk, a nyomunkban jött a marokszedő. Megőriztem a régi szerszámokat, ezekkel vágjuk ma a gabonát, amit valamikor kévébe raktak. Ahol a masinázás folyt, kazalban állt a gabona” – mondta a 83 éves bősi Both András.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?