Kézművesek jelentkezését várják Galántán

Galántai városháza
Galánta |

Olyan kézművesek jelentkezését várják Galántán, akik ajándéktárgyakat készítenének a város reprezentációs céljaira. Az ajánlatokat a városházán lehet leadni.

Egy héttel ezelőtt jelent meg Galánta internetes és közösségi oldalán felhívás, amelyben olyan kézművesek és vállalkozók jelentkezését várják, akik érdekes tárgyakat, ajándékokat készítenének a város számára reprezentációs célokra. Zuzana Morovičová, a városi hivatal belső szervezési ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője az Új Szónak elmondta, Kolek Péter, Galánta polgármestere javaslatára a város ezzel szeretné támogatni a helyi kézműveseket, akik ajándékozásra megfelelő tárgyakat készítenek.

„A különféle termékeket a városba látogató vendégeknek adnánk tovább, hogy minél szélesebb körben megismertessük a helyi kézműveseket, vállalkozókat, és bemutathassuk az általuk készített termékeket, amelyekre büszkék lehetünk. Már többen hoztak is terméket a hivatalba, például kézműves sört, különféle édességeket, házi készítésű lekvárt, fűszerpaprikát, zöldséget, gyümölcsöt, gyertyákat, kerámiát, csokoládé- és kávékészítményeket, a nyugdíjasok nappali központjában készült fonott kosarakat. Elsősorban galántai lakosoktól érkeztek ajánlatok, de a környék településeiről is. Egy vágai vállalkozó például egyedi tervezésű zoknikat kínált, amelyeket Galánta címerével tudna gyártani” – fejtette ki.

Jelentkezési határidőt nem szabtak meg a városházán, a kínálatokkal folyamatosan lehet jelentkezni személyesen, vagy a [email protected] címen. A termékek közül az alapján válogatnak majd, hogy mikor milyen célra szeretnék felhasználni. Az osztályvezető hozzátette, azért is jó, ha minél többen bemutatkoznak, mert így a városházán képet kapnak arról, hogy kire lehet számítani, ha szükség lenne ajándéktárgyakra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?