Kétszázezer eurós fejlesztés az Ipariban

Kicserélték az ablakokat, tornateremmé alakították az egyik műhelyt.KomáromKomfortosabb környezetben kezdhették meg az idei tanévet az Ipari Szakközépiskolában: az 1964-ben átadott főépület valamennyi szintjén kicserélték az ablakokat, és új tornatermet is kialakítottak.Az ablakcserét a fenntartó, N

Kicserélték az ablakokat, tornateremmé alakították az egyik műhelyt.

Komárom

Komfortosabb környezetben kezdhették meg az idei tanévet az Ipari Szakközépiskolában: az 1964-ben átadott főépület valamennyi szintjén kicserélték az ablakokat, és új tornatermet is kialakítottak.

Az ablakcserét a fenntartó, Nyitra megyei önkormányzat finanszírozta. „A megyei testület még a 2015-ös költségvetésben hagyott jóvá 170 ezer eurót erre a beruházásra, de a közbeszerzés elhúzódása miatt a kivitelezés csak július derekán kezdődhetett, mivel a közbeszerzést a beruházónak, vagyis a megyének kellett lefolytatnia, amit egy pozsonyi cég nyert meg – tudtuk meg Vetter János igazgatótól. – Nagyon időszerű volt az ablakok cseréje, volt olyan osztálytermünk, ahol már be kellett szögelni az ablakot, mivel nem lehetett rendesen becsukni. A fejlesztésnek köszönhetően sokkal energiatakarékosabbá válik az épület, ami bizonyára megmutatkozik a fűtési költségeken.” Az iskola önerőből egy további fejlesztést is megvalósított nyáron: 20 ezer euróból új tornatermet létesítettek az egyik, korábban műhelyként szolgáló helyiségben. A berendezésre az oktatási minisztérium pályázatán sikerült 10 ezer eurót nyerniük.

„Eddig egy nagy és egy kicsi, gimnasztikára alkalmas tornatermünk volt, ami a jelenlegi diáklétszám mellett a téli hónapokban szűkösnek bizonyult – magyarázta az igazgató. – Amíg az időjárás engedte, a diákok az udvaron, a sportpályán tornáztak, de rossz időben nehezen fértek el a tornateremben.” Miután fokozatosan megváltozott a szakok aránya – kevesebb lett a gépészeti osztály és több az elektortechnikai, valamint műszaki informatikai –, kevesebb műhelyre van szükségük, ezért az egyiket tornateremmé alakították át.

Az Ipari Szakközépiskola iránt az utóbbi években nőtt az érdeklődés, míg a múlt tanévben 110 ballagó diákjuk volt, szeptemberben 150 elsős kezdte meg itt a tanulmányait. Öt első osztályukból négy a magyar és egy a szlovák nyelvű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?