Késve, de végül átadták a felújított érsekújvári piacteret

piac újvár
Érsekújvár |

Muzsikaszóval és pogácsakóstolóval nyitották meg ma délelőtt a felújított városi piacteret. A létesítményt üzemeltető közterület-fenntartó Brantner cég még januárban kezdte meg a rekonstrukciót, ám az építésügyi felügyelet döntésére hivatkozva márciusban félbeszakította a munkálatokat.

Az árusokat először a kertmozi bejáratához költöztették, majd a közeli parkolóban rakták szét a vasasztalokat. Emiatt hetekig nem volt hol parkolniuk a piacra érkezőknek. Csaknem hétéves vita előzte meg az érsekújvári piac felújítását, a lakosok néhány érdekes látványterv közül választhatták ki a számukra leginkább tetsző variánst, végül mégis más megoldás született. Némileg bonyolította a helyzetet, hogy a közelben élők petícióban tiltakoztak egy újabb zöldterület lebetonozása ellen, hogy a meglévő parkolót bővíteni tudják.

A palántákat, friss zöldséget és gyümölcsöt kínáló árusok elmondták, legkésőbb öt óra tájban jönnek ki a piacra, hogy jó asztalt foglaljanak maguknak, mert egyelőre még nem bérelhetők a standok. A megnyitón Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere és Dušan Rabajda a Brantner cég igazgatója elmondta, idővel folytatni szeretnék a felújítási munkálatokat. Elkészült a piac vízelvezetési rendszere és megoldották a közvilágítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?