Kerékpárral a világ körül: milyen kevés dolog elég a mindennapokhoz!

A somorjai Öllös Hannával és a frankfurti Jonas Sommerrel májusban találkoztunk Somorján. A Mozi klub vendégei voltak, akkor egy hónapja voltak úton. Bemutatták az útitervüket, hogy mit is takar a Biking 4 Biodiversity (Kerékpározás a biológiai sokszínűségért) projekt. Fél évvel később, 7500 kilométerrel a hátuk mögött a kilencedik országot látogatják éppen. Egy négynapos túráról jöttek vissza aznap, amikor sikerült összehozni a videokapcsolatot.

Hogy vagytok?

Pillanatnyilag kicsit fáradtan, ugyanis most jöttünk vissza egy négynapos, kalandos téli túráról a Kaukázusból. Körülbelül 150 kilométerre voltunk Tbiliszitől, arrafelé már nagyon sok hó van. Volt, hogy térdig merültünk benne, kimerítő volt, de nagyon élveztük. Grúziába, Tbiliszibe körülbelül egy hónapja érkeztünk, siettünk, hogy a hideg hónapokat itt tudjuk tölteni, jelenleg itt van a bázis. Innen tervezünk hosszabb-rövidebb csillagtúrákat, az időjárásnak megfelelően. Január közepéig mindenképpen Grúziában tervezünk maradni, ugyanis ekkor zajlik a téli vízimadár-számlálás a Fekete-tenger partján. Alapvetően a Fekete-tenger egy nagyon fontos madárvonulási folyosó, sok nálunk ismert madárfaj is ezen a folyosón repül tovább, hogy átteleljen melegebb helyeken. A grúziai tengerparti területen sok madárfaj telel át. Batumi és környéke ilyenkor az ornitológusok terepe, kimennek és megszámolják a fajokat, feljegyzik őket és statisztikát készítenek arról, hogy évente hány fajból hány egyed telel át a környéken. Ezen a vízimadár-számláláson szeretnénk idén mi is részt venni.

Mi történt május óta, merre vitt az utatok, mit tapasztaltatok az út során?

Somorja után következett a Szigetköz, majd Budapest felé vettük az irányt. Utána jött a Hortobágy, ami természetvédelmi szempontból kifolyólag szintén nagyon érdekes volt. Majd következett Románia és a Kárpátok, amit annyira vártunk és amire olyan kiváncsiak voltunk. Az ottani kollégák bemutatták nekünk, hogy arrafelé is nagy méreteket ölt az illegális fakitermelés és voltunk madárgyűrűző állomásokon is. A román Kárpátokban vadon elő bölényeket láttunk tíz méter közelségből. A Duna-delta is lenyűgöző volt, sok kis szigetből áll, amit a Duna ágrendszere ölel körül és ami több ezernyi madárfaj élőhelye, rendkívül gazdag ez a terület madárvilágban. Olyan, mint egy vízi labirintus, ahol csónakkal közlekedtünk egyik szigetről a másikra. Az úton meglátogattunk több, madárvédelemmel foglalkozó szervezetet, hiszen ez kiemelt téma a Fekete-tengernél. Végül elértük Törökországot, ahol három hónapot töltöttünk. Három hónapos vízumot igényeltünk, és mivel annyira jól sikerült az ottlét, hogy teljesen kihasználtuk és szinte sietnünk kellett, hogy időben elhagyjuk az országot.

Mi volt a legnagyobb meglepetés, a legjobb tapasztalás az eddigi út során?

Egyértelműen Törökország. Hatalmas ország és bár nem terveztünk három hónapot maradni, de annyi pozitív élményben volt részünk, hogy folyamatosan újraterveztünk. Hihetetlenül kedves emberekkel találkoztunk, nagyon vendégszeretőnek ismertük meg őket. Egészen Bulgáriáig volt egy listánk különböző természetvédelmi szervezetekről, kiket szeretnénk felkeresni. Velük már korábban kapcsolatba léptünk, török kontaktusunk azonban mondhatni, nem volt. Törökországban az út során jöttek ezek az ismeretségek, sok esetben lehetőségünk volt kifejezetten elmélyülni a munkájukban. Volt, hogy több napig maradtunk egy helyen. Ha megérkeztünk egy településre, már vártak minket, tudtak rólunk és marasztaltak, hogy maradjunk több időre, rengeteg helyre elvittek, az idejükkel ajándékoztak meg minket. De ez a természetvédelmi vonalunktól függetlenül, a helyiekre is igaz. Nagyon sokszor meghívtak magukhoz ebédre, az otthonaikba, mindig segíteni próbáltak, ha bárhol, bármiben elakadtunk. Az a fajta kedvesség és vendégszeretet, amit Törökországban megtapasztaltunk, bámulatos volt, nagyon más, mint nálunk, Európában van. Hallottunk már erről a vendégszeretetről a többi biciklistől, akik az országot járták, de részesei lenni ennek az őszinte érdeklődésnek és szívélyességnek, kimagasló volt. Mindezt annak ellenére, hogy a kommunikáció néha nehezen ment, hiszen nem beszéljük a nyelvet, mégis alapvetően mindig megértettük egymást. Grúziában ez picit másképpen van, itt talán kimértebbek az emberek, kevésbé gyakori az a fajta spontán vendégszeretet, mint Törökországban, tapasztalataink alapján az ország jobban hasonlít Európához.

Hogyan telik a téli szünet, és hogyan készültök a 2023-as évre?

Grúzia ortodox ország, tehát ők januárban ünneplik majd a karácsonyt. Mi a magunk, magyar és német módján természetesen megünnepeltük, beszéltünk a családjainkkal, főztünk. Jelenleg „kutyaszitterek” vagyunk ismerőseink házában, amíg ők vissza nem térnek a szabadságukról. Két kutyával járunk ki sétálni Tbiliszi utcáira és élvezzük, hogy egy kicsit megpihenhetünk és tíz napig nem költözünk sehova, nem kell az összes pakkunkat feltenni a bringára. Folyamatosan mozgásban voltunk az elmúlt hónapokban. Mégsem mondanám, hogy a komfortzónánkon kívül vagyunk. Ez inkább valamiféle állandó tanulási fázis, ahol fejlődünk és szerencsére mi ezt nagyon élvezzünk, egy jó csapat vagyunk! Amióta úton vagyunk, tudatosítjuk mennyire kevés dolog elég a mindennapokhoz, kiváltképpen így, hogy minden nap visszük magunkkal a csomagunkat. Mi nem vásárolunk szuvenírt és semmi felesleges dolgot, hiszen minden grammot cipelni kellene magunkkal a későbbiekben. A mi szuvenírjeink az emlékeink és számunkra ez így tökéletes.

2023-ra a feltett szándékunk, hogy folytatjuk a megtervezett utunkat, célunk továbbra is a természetvédelem dokumentálása. Személyesebb útinaplót is írunk, illetve minden egyes látogatást a különböző országok természetvédelmi szervezeteinél lejegyzünk és közzétesszük a honlapunkon. A kíváncsiság továbbra is hajt minket. Mindig kihívás, amikor egy új országba lépünk be. Más a nyelv, a kultúra, az ábécé. Mire megtanultunk 20-30 török szót, elhagytuk az országot. Folyamatosan nyitottnak és alkalmazkodónak kell lennünk. Minél többet tudunk, annál inkább kíváncsibbak vagyunk. Már most úgy érezzünk, hogy számtalan helyet szeretnénk ebben az országban is meglátogatni. Január közepén vár ránk a téli vízimadár-számlálás a Fekete-tenger partján. Utána kérdéses milyen irányban folytatjuk. Eredetileg Kínán keresztül szerettünk volna menni, de az ország határa a Covid miatt még mindig zárva van. Később módosítottuk a déli útvonalra, amikor is Iránban elkezdődtek a zavargások. Végül, több oknál fogva úgy döntöttünk, Iránon most nem biciklizünk át. Azerbajdzsán szárazföldi határai is le vannak zárva a Covid miatt, az egyetlen lehetőségünk az lenne, ha sikerülne speciális engedélyt szereznünk. Ennek rendkívül pici az esélye. Ha sikerülne, akkor az lesz a következő ország, amin áthaladunk, majd megpróbálunk áthajózni a Kaszpi-tengeren és Közép-Ázsián keresztül folytatjuk utunkat. Jelenleg, ami a legvalószínűbb, bár környezetvédelmi szempontból ezt szerettük volna elkerülni, az az, hogy repülőre ülünk, és Iránt kihagyva Pakisztánban, illetve Indiában folytatjuk tovább