Kassa egyenlő esélyeket követel

Kassa. A megyei hivatal illetékesei igyekeznek változtatni az uniós támogatások régiók szerinti elosztásának rendszerén.

Kassa. A megyei hivatal illetékesei igyekeznek változtatni az uniós támogatások régiók szerinti elosztásának rendszerén. Rudolf Bauer, a megyei önkormányzat elnöke szerint a Pozsony-központúság az uniós előcsatlakozási támogatások felhasználásánál is megnyilvánult; az ISPA alapból például 1998 és 2001 közt egyetlen euró sem érkezett a Kassai kerületbe, míg Pozsony és környéke százmillió eurót kapott infrastrukturális beruházásokra. PHARE-támogatásokból már részesült a megye, ám mivel ez a pénzcsomag az előbbinél hétszer kisebb volt, a nehezen kiharcolt összeg nem sokra volt elég. Bauer jelezte, a megye szeretné kiegészíteni azokat az összegezéseket, amelyeket az egyes szaktárcák készítettek a régiók által benyújtott tervezetekről. Jelenleg a megyei hivatal területfejlesztési osztálya gyűjti és rendszerezi az ötleteket, és az érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy alig két hét alatt kétszáz dokumentum érkezett a hivatalba. Ezek összesítéséből derül majd fény arra, melyek a legégetőbb gondok. Bauer szerint annyit már most tudni lehet, hogy néhány országos jelentőségű kezdeményezés elkerülte Pozsony figyelmét. Ilyen a Kassa környéki hőenergia-források felhasználását célzó projektum, amelyhez 68 millió euróra lenne szükség, s amelynek segítségével megoldható lenne Kassa hőenergia-ellátása. A világörökség részeként nyilvántartott szepesi vár felújítására sem jutott pénz, pedig az infrastruktúra és a szolgáltatások javítása nem tűr halasztást. E célra elég lenne egymillió euró, a kassai dóm rendbehozatala viszont hétmillió euróba kerülne. Elsődleges fontosságú a közutak felújítása, illetve új utak építése, a vasúthálózat állapotáról már nem is beszélve. Múdra Rozália, a megyei hivatal igazgatója szerint a projektumok elbírálásánál ideje megkülönböztetetten kezelni az elmaradott régiókat, oly módon, hogy két egyforma színvonalú tervezet közül azt kell előnyben részesíteni, amelyik a felzárkóztatásra váró megyéből érkezett. Múdra úgy véli, ha minden esetben a „győzzön a jobbik” elve érvényesül, a térségek közti különbségek nehezen szüntethetők meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?