Karnagy, pedagógus, tankönyvszerző

Balogh Csaba fiatalos lendülettel, elhiva-tottsággal teszi a dolgát több mint ötven éve.

Galánta

Ő a galántai Kodály Zoltán Alapiskola tanára, az alapiskola gyermekkórusának alapító karnagya.

Milyen események határozták meg a gyermekkorát?

1942-ben születtem Alsószeliben. Hároméves voltam, amikor véget ért a második világháború, nehéz időszak volt ez a családnak. Édesapám akkor látott először, amikor hazatért a fogságból. Megszűntek a magyar iskolák, elvették az állampolgárságunkat. 1948-ban kezdtem iskolába járni, a szüleim kénytelenek voltak szlovákba íratni. 1949-ben nyílt meg a magyar tagozat, azonnal átjelentettek. Alsószeliben a Nemzeti Iskolába öt évet jártam, édesapám a harmadik és az ötödik osztályban is tanított engem. Az alsószeli diákok Felszőszeliben folytatták tanulmányaikat a Nyolcéves Középiskolában, ahol a nyolcadik év után befejező vizsgát tettünk.

Mikor kezdett zenével foglalkozni?

Gyerekkoromban. Édesanyámtól örököltem a zenei tehetséget. Ő fiatal korától az alsószeli színjátszó csoportban és hatvantagú vegyes karban szerepelt. Az első dalokat tőle hallottam. Abban az időben nem volt zeneiskola, autodidakta módon tanultam meg zenélni. A harmonika volt az első hangszerem, addig-addig gyakoroltam, míg megtanultam rajta játszani, ezt később a tanításban is hasznosítottam. Majd jött a zongora, a főiskolán a hegedű, de furulyázom is. A felsőszeli iskolában Bánszky Jenő énekkart szervezett és én annak a tagja lettem. 1956-ban végeztem el ezt az iskolát, aztán Galántára jártam a tizenegy éves középiskolába. Nagyon jól éreztem itt magam, nagyszerű osztályunk és osztályfőnökünk volt. Pukkai Lászlónak köszönhetően megszerveződött a kultúrcsoport, én annak is a tagja lettem, főleg a zenekarban játszottam. Már akkor elhatároztam, hogy később a zenével szeretnék foglalkozni. A gimnázium után a Komenský Egyetemre szerettem volna bejutni magyar–történelem szakra, de rossz káder lévén ez nem volt egyszerű. Akkor nyílt meg a pedagógiai intézet Nyitrán – a Nyitrai Pedagógiai Főiskola –, itt végeztem magyar–történelem–zene szakon. Itt is működött egy esztrádcsoport, amellyel a környező falvakat jártuk. A feleségem óvónő, a tanítók énekkarában ismerkedtünk meg, 17 évig énekeltünk ott. Zeneileg talán többet adott nekem a tanítók kórusa, mint a főiskola. Ott három olyan nagyszerű egyéniség volt, mint Vass Lajos, Janda Iván, meg Ág Tibor. Nyitrán karvezetést nem tanultunk. Vass Lajos sokszor néhányunkat a kórus elé állított, hogy vezényeljünk, ami nagy dolog és fantasztikus érzés volt. A lányom is pedagógus lett, jó zongorista és a két unokánk is nagyon jó zenész.

A főiskola elvégzése óta a galántai alapiskolában tanít.

1963-ban végeztem, és rögtön Galántára kerültem, ahol már nagyon vártak, mert az iskolának nem volt zene szakos tanára. Sajnos csak egy hónapot tanítottam, mert két évre be kellett vonulnom katonának. 1965-től vagyok itt.

Akkor alapította meg az iskola énekkarát.

A hosszú évek alatt rengeteg gyerek volt az énekkar tagja. Sokkal könnyebb volt dolgozni akkor, mint most, több volt a gyerek, nem volt olyan sokrétű az érdeklődési körük és nem volt annyi lehetőségük, mint most. Akkor még szombaton is tanítottunk, de szerda délután csak énekkari próba és sportkör volt. A gyermekkórus első próbálkozásai a járási énekkari fesztiválokon való részvételek voltak. A nagy áttörés 1969-ben volt, amikor megrendezték az első Kodály Napokat, amelyen nemcsak a felnőtt énekkarok, hanem a gyerekkórusok is szerepeltek. Később a felnőtt énekkarok Galántán maradtak, a gyerekkarok Érsekújvárban folytatták a Csengő Énekszón. Már az első Kodály Napokon felfigyeltek a kórusra, mert jól működött, sokan voltunk, hatvan tagunk mindig volt. 1971-ben volt az első gyermek- és ifjúsági fesztivál. Abban az időben a Csemadoknak köszönhetően sok kapcsolat alakulhatott ki a magyarországi énekkarokkal, így juthattunk el a nyolcvanas években Martonvásárra, Százhalombattára, Székesfehérvárra. A székesfehérvári fellépés volt a csúcspont, amit a kórus elért 1998-ban, az Alba Regia énekkari versenyen nagyon jó kritikát kaptunk. 1993-ban eljutottunk Kecskemétre a Csiperó nemzetközi gyermektalálkozóra. A mi kórusunk az egyetlen, amely az összes Kodály Napokon szerepelt vendégként, egy kivételével ott voltunk minden Csengő Énekszón, legutóbb 2016-ban, amikor a kórus ezüstkoszorús minősítést kapott. Az iskola vezetése mindig támogatta a kórust. Jelenleg harminchat tagú. Komoly gond, hogy a kórus hatvan-hetven százaléka nem galántai, ami problémát okoz az esti, késő délutáni fellépéseknél.

Rengeteg díjat kapott, Katedra-életműdíjat, Galánta polgármesterének díját, Nagyszombat megye elnökének emlékérmét, Csemadok-életműdíjat. Melyikre a legbüszkébb?

Talán a Csemadok-életműdíjra, az nagy elismerés, de a Katedra-életműdíj is nagyon értékes.

Tizenöt éve nyugalmazott pedagógus, de még mindig tanít, vezeti az iskola énekkarát.

2002-ben mentem nyugdíjba, csökkentett óraszámban tanítok, és vezetem az énekkart. Az utolsó osztályom 2001-ben fejezte be az alapiskolát. Csütörtök kivételével mindig itt vagyok. Nyolc órám van hetente, szerdánként az énekkarral gyakorolunk. Mindig azt mondom, hogy ez lesz az utolsó év, de mivel nincs utánpótlás, nincs kinek átadni a karnagyi pálcát.