Régió

Karanténközpontot nyitottak Nagymegyeren

Nagymegyer | Karanténközpontot nyitott a belügyminisztérium a Pénzügyi felügyelet nagymegyeri ingatlanjában. Szerda reggel hatvanhat külföldről hazatérő állampolgárt helyeztek karanténba az egykori pionírtábor épületében.
Kiss Bartalos Éva

2020. március 25. 13:30

koronavírus
Illusztráció - TASR-felvétel

Az elsőként megnyitott, bősi központtól mintegy 20 kilométerre alakították ki az új karanténállomást. Petar Lazarov a belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy hatvanhat személyt helyeztek el az erdőparkban található központban. A külföldről hazatérő, kötelező karanténba vonuló állampolgárokat szerda hajnalban rendőri kísérettel szállították Nagymegyerre. Az épületet a Pénzügyi felügyelet ajánlotta fel a belügyminisztériumnak. Ivana Skokanová a Pénzügyi felügyelet szóvivője azt nyilatkozta, hogy a hivatal rendszeresen szervezett találkozókat, tanfolyamokat az alkalmazottainak az épületben. „A nagymegyeri központ száztíz férőhelyes, kétágyas, felújított, standard felszereltségű szobákkal, amelyekhez külön fürdőszoba tartozik“ - nyilatkozta Ivana Skokanová. „Nagyon nehéz időket élünk, mindannyiunk számára eddig ismeretlen helyzet előtt állunk, amelyhez alkalmazkodnunk kell, kérek mindenkit ne legyen pánik és viseljük a megváltozott körülményeket méltósággal“ - hangsúlyozta a városi hivatal a közösségi portálon. Arra a kérdésünkre, hogy Dél-nyugat Szlovákia más településein is nyithatnak-e karanténközpontot, Petar Lazarov egyelőre nem tudott választ adni.

Bősön a hónap közepén nyitottak karantén állomást. Többféle reakció érkezett a hazatérőktől a város széli, néhány éve még menekülttáborként üzemelő épületegyüttesben uralkodó állapotokra. Nagyszombat megye takarókat, tisztálkodási eszközöket, tisztítószereket és anyagi segítséget ajánlott fel a bősi karanténban lévőknek. A támogatást Jozef Viskupič megyeelnök, és néhány képviselő adta át a tűzoltóknak, mentősöknek, valamint a karanténban lévő állampolgároknak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Legfeljebb kilenc hónapra kérvényezhetik a részletfizetés elhalasztását

A képen Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök.

Matovič arra kér mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a kijárási korlátozást

dd

Litera túra – irodalom a karanténból

traktor

A fagyok után a szárazság tizedeli a termést

Ivan Korčok

Ivan Korčok szerdán veszi át a külügyi tárca vezetését Sulíktól

kína koronavírus

Feloldották a vesztegzárat Vuhanban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.