Kánikula és hőség a tanévnyitó napján

21
Dunaszerdahely/Komárom/Érsekújvár/Kassa |

A diákok első iskolai napja is a hőség jegyében telt, ugyanis a meteorológusok elsőfokú és másodfokú riasztást adtak ki.

A forróság miatt másodfokú riasztás volt érvényben tegnap a Bazini, Szenci, Galántai, Vágsellyei, Dunaszerdahelyi, Komáromi, Érsekújvári, Lévai, Korponai és Nagykürtösi járásban, ahol a levegő hőmérséklete akár a 35 Celsius-fokot is elérhette. Elsőfokú riasztást adtak ki több nyugati, közép-szlovákiai és keleti régióra is, köztük Pozsonyra, Losoncra, Rimaszombatra, Nagyrőcére és Rozsnyóra. Az utóbbi járásokban 33–34 Celsius-fok körül alakulhatott a hőmérséklet. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet szakemberei a hét közepéig figyelmeztetnek a magas hőmérsékletre.

Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában az ünnepélyes megnyitót 8.30 órától az intézmény tágas udvarán tartották, ahol még aránylag hűvös volt. A tanévkezdést követő napokban osztályfőnöki órákat tartanak majd minden évfolyamban a magyar tanulóknak az iskola patinás történelmi épületének aránylag hűs falai között. Priskin Zoltán iskolaigazgató elmondta továbbá, hogy órarend szerint e hét második felétől kezdenek tanulni Érsekújvárban, de többnyire délig tervezik a tanítást. Ugyanabban a módban működnek, mint június utolsó hetében, ami azt jelenti, hogy a tanulók többet tartózkodnak majd kint a szabadban, vagy olyan tevékenységeket fognak végezni, ami nem köti őket ahhoz, hogy a tanteremben egy helyben üljenek 45 percig. Ilyen a tankönyvcsere, az iskolai rendtartással ismerkedés, apróbb díszítések, mivel a tanulók a tikkasztó hőségben koncentrálni sem tudnának. Sem ők, sem a pedagógusok.

A komáromi járásbeli Búcson, a Katona Mihály Alapiskolában a hétfői tanévnyitón Győző Andrea igazgató arról tájékoztatta a diákokat és a szülőket, hogy úgy döntöttek, a kánikula miatt az első héten rövidített tanítási rendszerben működnek. Ez azt jelenti, a diákok az ötödik órával végeznek, azonban aki igényli, az maradhat a napköziben. A komáromi Jókai Mór Alapiskolában a tanítási rendnek megfelelően zajlik az oktatás, nem hoztak különösebb intézkedést a hőséggel kapcsolatban. Varga Tamás, az iskola pedagógusa elmondta, náluk általános, hogy akinek hat órája van, az egy órakor fejezi be a napot, ugyanis az intézményben korábban kezdődik a tanítás. A szintén komáromi, Eötvös Utcai Alapiskola a közösségi oldalán tájékoztatta követőit a fejlesztésekről, a legmelegebb szaktantermekbe klímákat szereltettek.

A galántai járásbeli Diószegen tegnap adták át az újonnan épített óvodát. Az ünnepélyes megnyitón Lancz István, a Diószegi Városi Hivatal hivatalvezetője hangsúlyozta, olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy már légcserélő rendszer és légkondicionáló berendezés is került az épületbe, ami nem általánosan megszokott az óvodákban, így a gyerekek igazán komfortos környezetben tölthetik a mindennapokat.

Masszi János, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a nagy melegben különösen odafigyelnek a megfelelő folyadékpótlásra és az osztályok szellőztetésére. Az órarend valójában szerda-csütörtök magasságában indul el, az alsó tagozat miatt nem terveznek rövidített órákat. 

„Sokan járnak ebédre, nekik mindenképpen meg kell várni az ebédidőt. Redőnyök, reluxák minden osztályban vannak, sőt a nyár folyamán a napsütötte folyosóra is került árnyékoló. Nyolc-tíz ventilátor is rendelkezésre áll, igény szerint, egy-két tanterem légkondicionálóval ellátott. Van olyan osztály, ahol már régebb óta van klíma, valamelyikbe most nyáron, szülői összefogásra került fel. Ezekre általában rábólintunk és megköszönjük a szülőknek, de kitétel, hogy egyhangú legyen a kérés és mindenki beleegyezzen. Sok osztálynak jó, hűvösebb a fekvése” 

– nyilatkozta az igazgató.

22

Szabó László, a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola igazgatója a harmadik emeleten lévő 31 fokot emelte ki, mint fő probléma.

 „A hőségre való tekintettel, holnaptól rövidített órákkal megyünk egészen a hőség csökkenéséig. Maximálisan öt órát tanítunk, 30 perces órákkal és fél 12-kor tervezünk végezni. Ebéd után mehetnek haza a srácok. Sok osztályunk van a harmadik emeleten, ezeket az intézkedéseket meg kellett hozni. Légkondi nincs az épületben, a tetőn szigetelés nincs, ha volna, talán három napig megvédene minket a kánikulától, de most már két hónapja tart ez az időjárás, az épület ontja magából a forróságot. Kell jönni egy hidegfrontnak, amikor lehűl az épület. Az első és a második emeleten elviselhetőbb a hőség, ahogy jövünk lefelé, körülbelül két fokkal csökken a hőmérséklet, az aulában 25–26 fok van. Ha lenne klíma, az se biztos, hogy jó megoldás lenne, a tanteremben a diákokra fújná a hideget, ha kimennek a folyosóra, ott meleg lenne, visszamennek a tanterembe, ott megint hűvös, nagy a megfázás veszélye” 

– zárta Szabó László.

Párkányban az Ady Endre Alapiskolában egyelőre nem tervezik a napi tanítási idő lerövidítését a szeptemberi kánikula miatt. Bacsó Péter igazgató úgy nyilatkozott, hogy szerdáig még a hőségtől függetlenül sem tartanak minden osztályban rendes tan-órákat, van, ahol az osztályfőnökkel töltik az időt a gyerekek.

 „Hétvégére már enyhülést jeleznek, egyelőre nem rövidítjük az órákat, várom a kollégáktól a visszajelzéseket. Ha marad a kánikula, akkor operatíve döntünk a további menetről” 

– közölte Bacsó.

 Az iskolába még nem szereltek klímát egyik osztályba sem, de tervezik, hogy a leginkább napsütötte, a hőségnek leginkább kitett tantermekbe szereltetnek, ám pénzük még nincs rá. Egyelőre nagy rolókkal oldják meg az árnyékolást, ahol szükséges.

A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában Csurkó Éva, a tanintézmény igazgatója szerint szinte ugyanúgy kezdik a tanévet, mint az előző években. 

„A kora szeptemberi hőség nem kimondottan van ránk nagy befolyással, az iskolaépület falai vastagok, sokat kibírnak. Ugyanakkor, a régiónkra érvényes elsőfokú riasztásra való tekintettel mi is több figyelmet szentelünk a diákok testi épségére, elsősorban a megfelelő mennyiségű ivóvíz fogyasztására. Ettől függetlenül hétfő reggel minden a tervek szerint kezdődött, sőt kimondottan jól, ugyanis 25 éve nem volt annyi kiselsősünk, mint most” 

– nyilatkozta az iskola igazgatója.

(száz, vp, kzs, tb, já, buch, nr, TASR, SHMÚ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?