Kábítószert kézbesítettek

Oroszvár. Kábítószer-csempészési ügybe keveredett két győri, alacsonyabb osztályú bajnokságban szereplő labdarúgó. Kedden S. P. és S. Z. a klubtársuktól, Sz. K-tól kölcsönkért személygépkocsival tippmixfogadást kötni Szlovákiába utaztak.

Oroszvár. Kábítószer-csempészési ügybe keveredett két győri, alacsonyabb osztályú bajnokságban szereplő labdarúgó. Kedden S. P. és S. Z. a klubtársuktól, Sz. K-tól kölcsönkért személygépkocsival tippmixfogadást kötni Szlovákiába utaztak. Egy egyelőre ismeretlen személy megkérte őket, vigyenek át egy körülbelül kétkilós csomagot a határon, és azt adják át egy meghatározott helyen az érte jelentkező szlovák taxisnak. A futballisták a kérésnek eleget tettek, majd a fogadóirodába mentek. Szlovákiában azonban kedden kábítószer-ellenes razziát tartottak, és a taxis fennakadt az ellenőrzésen; a csomagban ugyanis heroinnak tűnő anyag volt. A kihallgatása során elmondta, milyen rendszámú magyar kocsi hozta neki a csomagot, így az oroszvári határállomáson már várták a Szlovákiát elhagyni szándékozó autót, és annak két utasát letartóztatták. Egyikük, S. P. az NB III-as Gyirmót, míg a másik, S. Z. a megyei bajnokságban éllovas Integrál-DAC játékosa. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?