Jut pénz a tartalékalapba

Újabb közvélemény-kutatás készül, amelyből kiderülhet, hogyan vélekednek a lakosok a város gazdasági tervéről.VágsellyeSikeres gazdasági évet zárt a járási székhely önkormányzata – derült ki a legutóbbi önkormányzati ülésen a 2015-ös zárszámadásból.

Újabb közvélemény-kutatás készül, amelyből kiderülhet, hogyan vélekednek a lakosok a város gazdasági tervéről.

Vágsellye

Sikeres gazdasági évet zárt a járási székhely önkormányzata – derült ki a legutóbbi önkormányzati ülésen a 2015-ös zárszámadásból. A kedvező eredmények lehetővé teszik, hogy tartalékalapot nyisson a város.

A büdzsé tartalékalapjába jutó 382 287 euróból 260 000 eurót hitelek törlesztésére, 122 287 eurót pedig a városi utak és a járdák felújítására fordítanak. A képviselők a legutóbbi ülésen foglalkoztak a város gazdasági helyzetével, már az év első félévében jóval több adóból származó bevétele van a városnak, mint tavaly, összesen 3 394 353 euró. Hasonló a helyzet a tőke jellegű bevételeket illetően, ezen a téren 26,13 százalékkal jobbak az idei első néhány hónap eredményei, a bevétel összesen 308 360 euró. Tavaly a tőke jellegű kiadásokból fedezték az új beruházások terveinek kidolgozását 149 704 euró értékben, és ebből az összegből vásároltak berendezést az új idősek otthonába. Vágsellyén jelentősebb kiadással számolnak idén év végén, mivel akkor fejezik be a legtöbb korábban megkezdett beruházást. Némileg kockázatos lehet a város 2016-os gazdálkodása, ha váratlan kiadások merülnének fel, például azonnali javításra szorulna valamelyik városi épület, vagy egy váratlanul meghirdetett projekt önrészét kellene fedezni. Az ilyen helyzetek miatt nagy szüksége lenne a városnak egy jelentős összegű tartalékalapra. Ha minden a tervek szerint halad, 118 ezer eurós többlettel zárhatják az idei gazdasági évet, és ebből az összegből jutna a tartalékalapba is. A testület júniusi ülésén foglalkoztak a képviselők a tavaly decemberben elfogadott, 2015–2020-as időszakra vonatkozó gazdasági fejlesztési tervvel. Idén is terveznek a tavalyihoz hasonló lakossági felmérést, az ankétokból elsősorban azt szeretné megtudni a város vezetése, hogyan vélekednek a lakosok a városban megvalósult fejlesztésekről, illetve a tervezett beruházásokról.

A vágsellyeiek örömmel fogadták, hogy ipari park és egy vállalkozói inkubátorház megnyitása is szerepel a tervek között, és kerékpárút építése Deáki irányába, valamint a Duslo közelében lévő üzemekhez. Lényeges előrelépés történt az új temető megnyitását illetően, az egyházzal folytatott megállapodásnak köszönhetően megnyitják az új temetőt a Deáki úton. A terelőúttal kapcsolatban továbbra sincsenek konkrét fejlemények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?