Július végére elkészül a kerékpárút Dunaszerdahelyen

Ez az első bicikliút a városban, tovább bővítenék a kerékpárút-hálózatot.DunaszerdahelyMúlt héten megkezdték a biciklissáv felfestését a Fő utcán.

Ez az első bicikliút a városban, tovább bővítenék a kerékpárút-hálózatot.

Dunaszerdahely

Múlt héten megkezdték a biciklissáv felfestését a Fő utcán. Felszámolták a Fő utcai parkolóhelyeket, július végére készülhet el a kerékpárút.

A város képviselő-testülete egy éve döntött arról, hogy kerékpárutat alakítanak ki a Fő utcán, később lemondtak a beruházásról, a nagy forgalom és a Fő utcán levő üzletek vezetőinek tiltakozása miatt. Ősszel mégis jóváhagyták a kerékpárutat. „Az üzletsor előtt megszűnnek a parkolók, de árumozgatásra alakítunk ki parkolóhelyet, ahol meghatározott időben parkolhatnak a beszállítók” – nyilatkozta lapunknak Hervay György, a városi hivatal beruházási osztályának vezetője. Körülbelül két kilométer hosszú biciklisávot alakítanak ki a Nagyabonyi út és a Szabó Gyula utca kereszteződésétől a Tesco után levő vasúti átjáróig. A fejlesztés költségeit a város fedezi. „A munka költségeit a város állja, mivel a bicikliút megyei úton halad, csak a korábbi útjelzések felmaratását és a kerékpársáv felfestését fizeti az önkormányzat. Az út karbantartását a megye végzi” – mondta az osztályvezető. A beruházás költségvetése 71 600 euró, július végére befejeződnek a munkálatok. A biciklisáv a forgalmas Fő úton levő körforgalmakon is keresztülhalad, ezért a közlekedőknek fokozottan figyelniük kell a forgalomra. A biciklisek többsége örül az új útnak, a lakosok szerint a biciklisávok attraktívabbá tehetik a várost.

Dunaszerdahelyen ez lesz az első kerékpárút. Hájos Zoltán polgármester korábban elmondta, kellenek bicikliutak a városba, egy nyugat–keleti és egy észak–déli irányú kerékpárutat szeretnének, amely összekötné a Nagyudvarnoki utat a termálfürdővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?