Jövőre jubilál az ebedi borfesztivál

Kilencedszer rendezték meg Ebeden a falunappal egybekö- tött borfesztivált, amelynek kísérőrendezvénye a Duna menti hagyományőrző csoportok ötödik találkozója volt.EbedA borfesztiválon ebedi, muzslai, kéméndi és kőhídgyarmati pincék borait kóstolhatták meg az érdeklődők.

Kilencedszer rendezték meg Ebeden a falunappal egybekö- tött borfesztivált, amelynek kísérőrendezvénye a Duna menti hagyományőrző csoportok ötödik találkozója volt.

Ebed

A borfesztiválon ebedi, muzslai, kéméndi és kőhídgyarmati pincék borait kóstolhatták meg az érdeklődők. A rendezvény célja a párkányi borkörzet népszerűsítése volt. A 18. és 19. században a vidék borait egyházi méltóságoknak és a királyi udvarba is szállították, országos viszonylatban is előkelő helyet foglalt el. Rangja a kommunizmus éveiben kopott meg. A fesztivál szervezői azt szeretnék, ha a vidék visszanyerné korábbi hírét. A fesztivál részeként főzőversenyt is tartottak, amelyen tíz csapat vett részt. Az ételeket szakmai zsűri (Zapletal László – Párkány, Magna Viliam – Léva, Polyák László – Kecskemét) értékelte. Az első helyezést a sárisápiak kakaspörköltje kapta. A második helyen az ebedi citerazenekar csapata, a harmadikon a kéméndi Horváth Zoltán csapata végzett. A különdíjat az ebedi Fodor Attilának ítélték oda.

A hagyományőrző csoportok találkozója a nemzetköziség jegyében zajlott. A párkányi, a köbölkúti, a sárisápi és az ebedi csoportok előadásában magyar és szlovák, a Die Lausbuben tolmácsolásában sváb dallamokat hallhatott a közönség. A fesztivál részeként a község barátságos futballmérkőzést is rendezett, ahol az ebedi öregfiúk az újbarsi öregfiúkkal rúgták a labdát. Az eredmény az újbarsaik javára 5:3 lett. (PR, guzsu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?