Jókai-emlékév: a Jókai-művek változó olvasata (Pelle István gondolatai)

Szerb Antal a magyar irodalom történetét taglaló híres művében egyebek mellett ezt írja Jókairól: „Amikor az ember Jókai regényét leteszi, úgy érzi, hogy ezt a könyvet még egyszer el fogja olvasni…”. Tanúsíthatom, igaz. Néhányszor engem is hatalmába kerített ez az érzés.

Szülőfalumban, Gömörpéterfalán az első könyv, amelynek fedelére Jókai Mór neve volt írva, az A két menyasszony volt. A rövid, édes-bús, szomorúan végződő romantikus történet 1849-ben a szabadságharc idején játszódik. Nem tartozik Jókai jelentősebb művei közé. Ám a történetben fontos szerepet kap a Damjanich János és Vécsey Károly által sikeresen megvívott szolnoki csata, amely tulajdonképpen a diadalmas tavaszi hadjárat egyik előjátéka volt. A csata érzékletes leírása volt az oka, hogy a képekkel teli, alig nyolcvanoldalnyi kisregényt többször is elolvastam.

Viszonylag hamar kialakult bennem a história iránti vonzalom, ezért Jókai regényeiben is elsősorban a történelmet kerestem. Először főként a csatákat, a hadműveleteket. Nem véletlen, hogy a „nagy mesemondó” azon regényeit szereztem be leghamarabb, amelyek bőségesen tartalmaztak ilyeneket. Ebben jelentős segítséget nyújtott a történelmet és az olvasást szintén kedvelő nagyapám és apám. A „muníciót” a rimaszombati, illetve a kassai magyar könyvesboltok szállították. A fokozatosan kialakuló első könyvtáramban kiemelt helyen ott sorakoztak Jókai Mór történelmi témájú munkái: A török korban játszódó Fráter György, Erdély aranykora, Török világ Magyarországon, a Rákóczi-szabadságharccal foglalkozó Szeretve mind a vérpadig, A lőcsei fehér asszony, a forradalom és szabadságharc eseményeit feldolgozó

A kőszívű ember fiai, valamint A mi lengyelünk. A kőszívű ember fiai, ahhoz képest, hogy sokan nehéz olvasmánynak tartják, meglehetősen korán került a kezembe. A hetedik osztályban kötelező olvasmány volt, de addigra már olvastam. Azokat a részeket pedig, amelyekben a szerző Baradlay Richárdot szerepelteti, többször is. Az első körben nekem ő volt a legfontosabb szereplő, aki tűzön-vízen át, párbajozva tér haza Bécsből a szabadságharcot szolgálni. Csak érettebb fejjel került előtérbe Baradlayné rendíthetetlen hazaszeretete, illetve a végül igazi hőssé váló császári hivatalnok, Jenő önfeláldozása.

A Szeretve mind a vérpadig címet viselő könyvet nagyon hosszú idő után, már-már vénülő fejjel olvastam újra. Ekkor már a kurucok és labancok hadakozásától sokkal jobban érdekelt, hogy milyen belső jellembeli hiányosságok, illetve külső intrikák járultak hozzá ahhoz, hogy „Rákóczi villáma”, Ocskay László elárulja a fejedelmet, amiért végül fővesztéssel lakolt Érsekújvárban. 

Olyan időszakban kezdtem Jókait olvasni, amikor a szerzőnek kultusza volt. Amihez feltétlenül hozzájárult, hogy az 1960–1970-es években a televízióban sorra jelentek meg Jókai legfontosabbnak tartott művei filmadaptációi, amelyekben felvonult az akkori magyar színészvilág krémje. Cselényi Lászlónál lehet olvasni, hogy irodalmárok egy csoportja kampányt indított e kultusz ellen: az emberek ne csupán Jókait olvassanak! Ha nem is a kampány hatására, de egy idő után Jókai nálam is háttérbe szorult. Komoly vetélytársak jelentek meg a porondon a regények terén: Mikszáth. Móricz, Kosztolányi, Tolsztoj, Solohov, Merle, Sienkiewicz, Druon, Heller, Mailer, Orwell, Eco, a kortárs írók. Ez persze nem jelenti azt, hogy Jókai Mór teljesen eltűnt az „étlapról”. Néhány évvel ezelőtt olvastam végre az évtizedekig érintetlenül a könyvespolcomon álló Egy az Isten című munkáját, majd egy Mária Terézia koráról szóló vetélkedőre készülve A két Trenk – Trenk Frigyes címűt. A Covid idején szereztem be a Szomorú napokat, amelynek cselekménye az 1830–31-es magyarországi kolerajárvány és az abból kialakult véres felkelés idején játszódik. A könyv létezéséről érdekes módon a szlovák Sme napilap egy cikkéből szereztem tudomást. A járvány elmúlt, a regény egyelőre még mindig várólistán van. Azt hiszem, a Jókai-emlékév kiváló alkalom arra, hogy pótoljam a mulasztást.

(A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jublieumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein.)

Pelle István történelemtanár gondolatai