Az egyik jó nevű utazási iroda képviselője, miután megtudta, hogy név nélkül is nyilatkozhat, szabályosan megdorgál, amiért borzolni szándékozom a kedélyeket. Törökországban eddig minden a legnagyobb rendben, a tengerparti üdülőhelyek amúgy is messze esnek az iraki határtól. És ha lesz is háború, a nyári turistaszezon kezdetéig mindenképp véget ér.
Járható utak – mit nem árt tudni a turistáknak
A HÁBORÚ NEM TÉMA
A háború tematikáját az utazási irodák képviselői láthatóan kerülik, ezért essék szó inkább arról, vajon még mindig garasoskodóak-e a szlovákiai kliensek. Változatlanul a legolcsóbb helyeket keresik-e, ahová több táska konzervvel és zacskós levessel kelnek útra? E téren megoszlanak a vélemények. A Kartago Tour igazgatója azt állítja, az értékszemlélet kezd megváltozni, egyre többen preferálják az autóbusz helyett a repülőt, a kemping helyett a szállodát, a félpanzió helyett a teljes ellátást. „Az embereknek van pénzük, csak nagyon meggondolják, mire költik” – véli Haščák úr. Jozef Oros, a pár év alatt jelentős karriert befutott kassai Orostours tulajdonosa szerint éppen fordított a helyzet: a kispénzűek jobban szeretnek utazni, mint a tehetősebbek, és sokan hajlandóak egész évben spórolni egy igazi háborítatlan tengerparti nyaralásra. Oros úr szerint ismét dívik Bulgária, amelyre rá se lehet ismerni. „Aki legutóbb a rendszerváltás előtt járt a bolgár tengerparton, sürgősen látogasson el ismét Burgasba vagy Várnába. Meg fog lepődni. Emellett a szlovákiai turista szinte úgy érezheti magát Bulgáriában, mint az amerikai turista Szlovákiában” – állítja az utaztatási szakember. Jozef Oros Bulgária mellett Egyiptomra esküszik, szerinte ez az ország teljesen biztonságos, és olyan csodálatos, hogy mindenkinek meg kell ismernie. „Persze attól függ, mit részesít előnyben az ember. Sokak szerint a szép új családi ház felépítése a legfontosabb, vagy egy gyors autó. A pénzt azonban egy felejthetetlen utazásba is be lehet fektetni, mert az élmény egy életre szól, az egzotikum megfizethetetlen. Egyre többen rájönnek erre, ezért nem hiszem, hogy a romló gazdasági helyzet miatt a közeljövőben lankadna az utazókedv.”
TURISTÁUL TANULUNK
A Koala Tours képviselője szerint sokan az irodában döntik el, hová szeretnének utazni. Alaposan kikérdezik az alkalmazottakat, illetve elmondják kívánalmaikat, a végén pedig rendszerint megköttetik az üzlet. A kliensek általában hűek ahhoz az utazási irodához, amelynek szolgáltatásaival a múltban elégedettek voltak. Ha azonban rosszul érezték magukat valahol, legtöbbször az utaztatót hibáztatják emiatt, és legközelebb más irodához fordulnak.
„Aki igényli, akár azt is megtudhatja tőlünk, mi mindent csomagoljon a bőröndjébe. A kezdő nyaralókra is gondolunk, ám úgy látom, az évek alatt a szlovákiai polgár beletanult a turistáskodásba, tudja, hová milyen cipőt, ruhát, és mennyi pénzt érdemes magával vinnie” – állítja Dagmar Tomková, a Satur alkalmazottja, aki szerint csupán egyetlen berögződés maradt változatlan az elmúlt rendszerből: a szlovákiai utazó reggelente bedob egy-egy kupicányi otthonról hozott „fertőtlenítő folyadékot”, hogy ne történhessen baja az idegen országban.
A Juventour, amint azt neve is mutatja, a fiatalabb, rugalmasabb, igénytelenebb kliensekre fókuszál. Sátras, autóbuszos, félpanziós utakkal, valamint iskolai kirándulások szervezésével kezdtek, ám mára már az egyetemista korosztály igényei is nőttek, egyre többen érdeklődnek az apartmanok, szállók iránt. Erika Žecová szerint náluk mostanában Görögország, Olaszország és Horvátország a nyerő. Az a tapasztalatuk, hogy az emberek szívesen visszajárnak a már „letesztelt” üdülőhelyekre. A gyerektáborok továbbra is népszerűek, már a tízévesek is szívesen kiesnek egy-egy hétre a családi körből. Az iroda pedig igyekszik a kereslethez igazítani a kínálatot.
Abban valamennyi utazási szakember egyetért, hogy nyaralás alatt a legtöbben még mindig a tengerparti édes semmittevést értik, az ismeretterjesztő utak iránt mérsékeltebb a kereslet. Ha hazánk fia mégis ismereteket óhajt szerezni, leggyakrabban Párizsba, Rómába vagy Amszterdamba indul. A belföldi piac évek óta pang, a szomszédos országokba pedig leginkább bevásárolni járnak az emberek.
ISMERETLEN SZOMSZÉDOK
A miskolci Tourinform munkatársai osztják azon véleményemet, hogy Tunéziában vélhetően több kassai járt már egyhetes üdülésen, mint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Benk Ilona kitartóan népszerűsíti régióját, legutóbb a januárban megrendezett TOUR 2003 kiállításon járt Kassán, és meglepetten konstatálta, hogy mínusz tíz fokban is van érdeklődés a nyári üdülések iránt. „Nálunk januárban még kevesen kötnek le utazásokat, még kevesebben fizetik be az előleget. Általában inkább csak tapogatóznak, felmérik a lehetőségeket, és főleg az árak iránt érdeklődnek” – mondta a miskolci informátor, aki ne feledjük, Kassa testvérvárosából érkezett. Az egymástól alig nyolcvan kilométernyire fekvő két nagyváros kölcsönös idegenforgalmának fellendítéséről főpolgármesteri szinten sokat beszélnek, ám eddig kevés konkrét dolog történt. Benk Ilona szerint a környéken számos gyönyörű hely vár felfedezésre, és olyannyira nem csak a magyar nemzetiségűeket várják Észak-Magyarországra, hogy sok helyütt, például Tiszaújvárosban, szlovákul beszélő személyzet is van.
A két megye lakóinak szomszédolását már megyei szinten igyekeznek előremozdítani, itt is csak az első lépéseknél tartanak. Gyárfás Ildikó, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat elnöke bizakodó, történelmi lehetőségről beszél, és szeretettel várja a turistákat. „A határ mindkét oldalán sok a kiaknázatlan lehetőség, mind az egészségturizmus, mind pedig az agroturisztika terén. Májusban a kassaiakkal együtt kulturális fesztivált szervezünk a tokaji borvidéken, a magyarországi bortermelő községek bevonásával. Szeretnénk felhívni a figyelmet az egykori történelmi borútra, amelynek mentén annak idején látványosan fellendült a gazdaság, és amelynek egy része a mai Szlovákia területén át vezetett” – mondta Gyárfás Ildikó, hozzátéve, hogy az Aggteleki cseppkőbarlang környékének infrastrukturális fejlesztése is elkezdődött, és a határon átnyúló barlang magyarországi része immár felkészülten várja az uniós csatlakozást.
Kassa másik közel eső testvérvárosa a lengyelországi Rzeszow. Az 54 négyzetkilométeren fekvő, 164 ezres város Délkelet-Lengyelország kulturális központja. Légvonalban száz, autóval száznegyven kilométernyire fekszik Kassától, azaz ideális hétvégi kirándulóhely lehetne, ha a kirándulók végre felfedeznék maguknak. A rzeszowiak, úgy tűnik, haladnak a korral: külön iroda foglalkozik a város népszerűsítésével. Az „imázsközpont” munkatársai rendszeresen részt vesznek a kassai szakkiállításokon, ahol a helyiek általában gyorsan szétkapkodják az ízléses brosúrákat, ám nem tudni, közülük hányan látogatnak el a lengyel testvérekhez.
Partnerviszony ide vagy oda, az ország délkeleti régióiban kevés szlovákiai turistát látni, állítja Andrzej Sroka, a központ munkatársa. Még kevesebb kassai járt már Rzeszowban, pedig ők minden tőlük telhetőt megtesznek. A járható utak egyike az utazási irodák bevonása lenne, ám ezek valószínűleg félnek, nem tolongnak ismeretterjesztő kirándulások szervezésének lehetőségéért. Kassán jelenleg egyetlen iroda kínál lengyelországi üdüléseket. A fordított statisztika Sroka úr szerint jóval kedvezőbb, viszonylag sok lengyel forog Kassán és környékén, és lényegesen jobban ismerik a kelet-szlovákiai régió turisztikai nevezetességeit, mint az itteniek Lengyelországot.
UGYANANNYIÉRT MÁSHOVA
A legtöbb utazási iroda kirakatában még mindig ott kiabálnak az akciós utakat kínáló feliratok. Sok helyen akár március végéig is kaphat kedvezményt a család, a csoport, vagy az egyén. A szlovák külügyminisztérium ez idáig csak Izraelt jelölte meg „kerülendő desztinációként”, a többi nyári célország szerintük egyelőre biztonságos. (Irak már jó ideje nem számít célországnak.) Ha időközben kiderülne, hogy mégsem, a nagyobb utazási irodák készek a kompromisszumra: a veszélyesnek nyilvánított ország helyett egy árban és időpontban hasonló nyaralást ajánlanak fel a kliensnek, a bolygó valamely biztonságosabb részén.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.