IBOS EMESERimaszombat/Bakti (Bakta). Járdát alakítanak ki a Temető utcában. Napokon belül lerakják a térkövet.
Járda épül Rimaszombatban
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1381477005048_2.jpg.jpg?itok=SOye92Fu)
IBOS EMESE
Rimaszombat/Bakti (Bakta). Járdát alakítanak ki a Temető utcában. Napokon belül lerakják a térkövet. A városi közterület-fenntartó vállalat a városhoz tartozó Bakti településen felújította a régi aszfaltozott járda egy részét.
A Temető utcában hiányzik a járda, a gyalogosok az úttestet használják, ami balesetveszélyes. Eva Muráriková, a városi hivatal fejlesztési osztályának vezetője lapunknak elmondta, 24 ezer eurót különítettek el a Temető utca járdájának kialakítására. Ebből 19 ezer eurót a térkövekre, illetve azok lerakására, 14 ezer eurót pedig egy átjáró megépítésére költenek, mely a Temető és az Útkarbantartók (Cestárska) utcáját köti össze. A piackutatás után egy helyi vállalkozót bíztak meg a munkálatok elvégzésével. Augusztusban kezdték meg a munkát, már csupán néhány méter hiányzik. A szerződés értelmében október 31-ig be kell fejezni a munkát.
A városhoz tartozó Bakti városrészben mintegy negyven évvel ezelőtt épült aszfaltozott járda. Mivel a településen halad át a főútvonal, az önkormányzat évente ezer eurót különít el a régi járda helyreállítására. Tibor Barto, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója lapunknak elmondta, a terület megtisztítását követően önerőből aszfaltozzák le a járdát. Erre a célra a városi utcákról a tavalyi rekonstrukció során eltávolított aszfaltot használták fel. Járdára lenne szükség a főút másik oldalán is. Mivel itt korábban nem volt járda, ennek megépítése nem lesz egyszerű. Rendezni kell a terület tulajdonjogi viszonyát, be kell szerezni a szükséges engedélyeket, és az építkezés megvalósításához szükséges tervdokumentációt is el kell készíttetni. Ennek költségeit a város jövő évi költségvetésébe dolgozhatják be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.