Januártól igényelhető a GalaKARTA

GA-városháza
GALÁNTA |

A lakosok szavazatai alapján GalaKARTA néven ad ki hűségkártyát Galánta. Hamarosan elindítják az eszköz tesztelését, a tervek szerint januártól pedig igényelhetik a galántaiak.

Idén februárban mutatta be Galánta jelenlegi vezetése a hűségkártya projektjének tervezetét, amellyel szeretnék elkerülni a jelentős bevételkiesést, ami az állandó lakhely nélkül Galántán élők miatt becslések szerint elérheti az 1 millió 350 ezer eurót. A lakosoknak számos kedvezményt nyújtana a kártya, amely a szavazataik alapján a GalaKARTA nevet kapta. Az elmúlt hetekben lehetett három, a városi hivatal honlapján megadott névből választani. Az 525 válaszadó közel 60 százaléka választotta ezt a nevet, a másik két javasolt név a Galánta – városi kártya és az Elena volt, utalva Karol Duchoň, a város szülötte egyik zeneszámára.

Mária Kilácskóová városi szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy a jövő hét elejére elkészül a kártya végleges kivitelezési terve és elkezdik a tesztelését.

„Azok a lakosok igényelhetik a GalaKARTA-t, akiknek az állandó lakhelyük Galántán van, illetve nincs tartozásuk a város felé. Az eszközzel azokat az előnyöket, kedvezményeket lehet kihasználni, amelyeket a városi hivatal és azok a vállalkozók nyújtanak, akik tagjai a Pro Galanta Polgári Társulásnak. A kedvezményeket folyamatosan töltjük fel és fognak megjelenni, ahogy a vállalkozók csatlakoznak a projekthez. A kártya fizikai és digitális formában is elérhető lesz és QR-kód segítségével lehet használni. Csak abban az esetben fog működni a kód, ha tulajdonosa minden kötelezettségét teljesítette a város felé”

– hangsúlyozta a szóvivő. A jövő héten elindítják a kártya tesztelését, amelyre néhány képviselő, magánvállalkozó és helyi lakos jelentkezett. Ők e-mailben kapnak egy hivatkozást, ahonnan le tudják tölteni a GalaKARTA próbaverzióját és ki tudják próbálni a szolgáltatást. A tervek szerint jövő januártól már élesben fog működni a kártya. Aki nem digitális, hanem kézzel fogható műanyag kártyát szeretne, a városi hivatalban igényelheti szintén januártól.

A projekt részletes bemutatása november 29-én lesz a városháza nagytermében megvalósuló lakossági találkozón, amelyen egy másik, Galántán aktuális téma is terítékre kerül, mégpedig a város szélére tervezett szélerőművek kérdése. A helyi lakosok feltehetik kérdéseiket, elmondhatják észrevételeiket mindkét témával kapcsolatban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?