Ipolysági kézmelengető

Ipolyság. Egyházak képviselői és világi személyek, hívők és ateisták, magyarok és szlovákok, öregek és fiatalok, nők és férfiak együtt melengették kezüket és lelküket a Fero Guldan képzőművész alkotta alkalmi kályha köré gyűlve.

Az ünnepi időszak hangulata és egy 1984-es moszkvai élmény adta az ötletet Hunčík Péternek, a város egyik kulturális központjának tekinthető Átrium Európa megálmodójának, hogy alkalmat teremtsen az ismerkedésre, a beszélgetésre, a közeledésre, lehetőséget arra, hogy idegenek, másképpen gondolkodók, más-más kultúrák képviselői is szóba elegyedjenek egymással. A római katolikus, a református, az evangélikus egyházközösség képviselőivel fogott össze az Ipolyság város pecsétje alapítvány, az önkormányzat, valamint a Juvenis ifjúsági egyesület, hogy létrejöjjön ez a rendezvény.

Mint elmesélte, Moszkvában a mínusz harminc fokos hidegben egy hosszan kanyargó sorba állt be Hunčík, s öt kopejkáért tíz percig melengethette a kezét tizenöt-húsz ember társaságában egy kályhát körülállva. „Ha már ott álltunk, szóba elegyedtünk, elmeséltük a történetünket, s néhány perc alatt megtaláltuk a közös nevezőt.“ Hunčík Péter hangsúlyozta, manapság művészet a kapcsolatteremtés, hiszen hajlamosak vagyunk kizárólagosan gondolkozni: az én vallásom, az én boldogságom, az én élvezetem. Ezt kívánja feloldani ez a furcsa, széteső, nem szép építmény, mely azonban meleget ad, s melyet körül lehet állni, és mindenki elmondhatja a mellette állónak a gondolatait“. Fero Guldan elmondta, a cél, hogy senki ne fázzon, mindenkit érintsen meg az ünnep. „Az érték megmarad, mint a kályha közepén a meleg, ragyogjon föl fölöttünk a fény“ - mondta Majsai. Izsmán Jónás református lelkész szerint az emberi szívekben rejlő és az egyházakban is fel-felbukkanó hidegséget kell megszüntetni. A szervezők a zsidó hitközség képviselőit is hívták, de mivel kettős ünnepnapra esett a rendezvény - hanuka utolsó napjára és szombatra - nem tudtak eljönni, így a zsidó kultúra zenében volt jelen. Nem tudott jelen lenni, de levelet küldött Fedor Gál, Ľubomír Feľdek, Daniel Pastirčák, Ján Hudec, František Mikloško és Miroslav Kríž. Fellépett a Musica Aurea énekeggyüttes, a Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola énekkara, a Janko Kráľ és a Pongrácz Lajos Alapiskola diákjai, a református és evangélikus hívek. A kézmelengető, mint képzőművészeti tárgy, az Átrium Európában látható egész évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?