Inkubátorházzá építenék a félkész kultúrházat

Diószeg. Fura körülmények között utasították el a városnak az európai uniós CBC Phare programban egy inkubátorház létrehozására benyújtott projektumát, állítja Szabó Antal, Diószeg polgármestere.

Vajon mikor sikerül végre életet vinni a szocialista megalomániával megtervezett kultúrház épületébe? Szőcs Hajnalka felvételeAz uniós támogatás egy, a városi önkormányzatnak régóta fejtörést okozó problémát segítene megoldani, a félig kész kultúrházépület befejezését és kihasználását. Még 1975-ben kezdték építeni a szocialista megalománia szellemében tervezett túlméretezett monstrumot, amit pénz hiányában azóta sem sikerült befejezni. A város vezetése most egy új megoldást talált, a kultúrházban úgynevezett inkubátorházat szeretnének kiépíteni európai uniós támogatással. „Amellett, hogy a helyi kezdő vállalkozóknak itt teremtenénk feltételeket az elinduláshoz, az épület egy része az eredeti cél szerint a kultúrát szolgálhatná” – tájékoztatta lapunkat Szabó Antal. Az inkubátorház lényege, hogy kezdő vállalkozóknak olyan feltételeket nyújtsanak amelyekre a vállalkozásukhoz szükségük van, ám saját erejükből egyelőre nem tudják ezt biztosítani. Például irodát bérelhetnek, fénymásoló, nyomtató, telefax és hasonló berendezések állnának a rendelkezésükre, üzleti tárgyalásokhoz tárgyalótermet, előadásokhoz előadót bérelhetnek az épületben. A 3200 négyzetméteres kihasználható terület felét vállalkozóknak adnák bérbe, a másik fele a infrastruktúrát szolgálná. Emellett esténként vagy hétvégeken az előadótermek kultúrműsorok előadására szolgálhatnak. Mindezek a tervek azonban veszélybe kerültek, mert az illetékes hivatal nem fogadta el az ezzel kapcsolatos tervezetet. Szabó Antal elmondása szerint a diószegivel együtt összesen 7 projektum érkezett be a Kis- és Középvállalkozások Fejlesztését Szolgáló Nemzeti Ügynökséghez (Národná agentúra pre rozvoj malého a stredného podnikania), ám ebből öt nem is került a bírálóbizottság elé, mert ezeket egy előbizottság adminisztratív hiányosságokra hivatkozva visszaküldte. A diószegi projektummal szemben az volt a kifogás, hogy abból hiányzik egy fontos lap, a polgármester azonban esküdni merne rá, hogy a hiányolt dokumentum benne volt a több mint hatszáz oldalas tervezetben amikor azt elküldték. Állítja, ezt további személyek is bizonyíthatják, sőt jegyzőkönyv is van róla. Az előre tudható volt, hogy az Európai Unió csak két projektumra ad pénzt, a pozsonyi és a nagyszombati régióból támogatna egy-egy nyertes pályázatot. „Nagyon érdekes, hogy miután az előkomisszió adminisztratív okokra hivatkozva öt projektumot visszaadott, egészen véletlenül éppen egy nagyszombati és egy pozsonyi pályázat került a bizottság elé, amelynek aztán azt kellett eldöntenie, hogy két projektum közül melyik kettő legyen a nyertes” – állítja a polgármester. Nem hivatalos információk szerint végül az egyik tervezet mégsem felelt meg a pályázati követelményeknek, a másikból pedig a költségvetési rész hiányzott. A 650 ezer koronáért kidolgozott diószegi projektumban a költségvetés ötven oldalon van leírva, ráadásul már az építkezési engedélyük is megvan, ami a két kiválasztott tervezetben állítólag csak ígéret szintjén szerepel.

Arra a kérdésünkre, hogy a pályázatra beküldött projektumokból eltűnhetett-e útközben valamilyen dokumentum, Katarína Kellenbergerová a Kis- és Középvállalkozások Fejlesztését Szolgáló Nemzeti Ügynökség regionális és művelődési osztályának igazgatója tagadó választ adott. „A projektumokat tartalmazó zárt borítékokat csak közvetlenül a bizottság előtt nyitjuk fel” – állítja az igazgatónő. Azt az értesülésünket, mely szerint a bírálóbizottság elé került két projektum egyikét nem fogadták el, nem tudta megerősíteni. Mint mondta, az értékelési folyamat alatt semmilyen információval nem szolgálhatnak, és ez a folyamat valószínűleg csak az év végén zárul le. Hogy a diószegieknek mikor lesz esélyük újra pályázni, erre Kellenberger asszony a következőt válaszolta: „Abban az esetben jelentkezhetnek újra, ha új pályázati felhívást jelentetnénk meg. Hogy egyáltalán sor kerül-e erre, az attól függ, hogy az első körben maradnak-e felhasználatlan pénzeszközök. Diószegnek azonban lehetősége van arra, hogy a strukturális alapokban pályázza meg a pályázat finanszírozását. Az ipari és szolgáltatói programokon belül a vállalkozói infrastruktúra kiépítését is támogatják, és az inkubátorház is ebbe a csoportba tartozik.” A diószegi önkormányzatnak, habár külföldi tanácsadók is bizonyították, hogy hibátlan projektumot adott le, most nem marad más hátra, mint arra várni, hogy az előre kiválasztott, végül mégis sikertelen projektum helyett kapjanak új esélyt a pályázatra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?