Ingyenes önvédelmi tanfolyam indul

Érsekújvár. Október első keddjéig várják a városi rendőrségen mindazoknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a második ingyenes önvédelmi tanfolyamon.

Érsekújvár. Október első keddjéig várják a városi rendőrségen mindazoknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a második ingyenes önvédelmi tanfolyamon. Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, félévesre tervezik az idei tanfolyamot, amelyet október 3-án 19 órakor indítanak a Híd utcai alapiskolában, ide várják az érdeklődőket. Tavaly összesen 76 fiatal nő jelentkezett az edzésekre, a legtöbbjük a vasúti pályaudvarról, vagy a város ipari negyedéből jár haza esténként egyedül, és nem érzik magukat biztonságban. „Egyre több támadás éri a városban nem csak a nőket, hanem az idősebb embereket, és a gyerekeket is. Az utóbbi időben tudomásunkra jutott, hogy tizenöt–tizenhét éves fiatalok garázdálkodnak Érsekújvárban, és magányos járókelőket támadnak meg. Szükség van az önvédelemre, szeretnénk, ha ezt minél többen belátnák” – tette hozzá Major. A „galeribe” tömörülő, nemegyszer iskolakerülő fiatalok elhagyott épületekben vernek tanyát, amelyeket a városi rendőrök rendszeresen ellenőriznek. Az önvédelmi tanfolyam ingyenes, a városi rendőrség szeretné, ha október elejéig minél többen jelentkeznének. A tanfolyamot a megnyitó helyén, a Híd utcai alapiskola tornatermében tartják majd heti egy alkalommal. Az érdeklődők olyan alapvető önvédelmi fogásokat tanulhatnak meg, amelyekkel meglephetik a támadót. A városi szabadidőközponttal közösen a rendőrök hamarosan 6–9 éves gyerekek számára is hasonló jellegű tanfolyamot szeretnének indítani. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?