Határon átnyúló szeretet

Ez azt jelenti, hogy az eredmények csakis a válaszadókra vonatkoznak, senki másra nem általánosíthatók. És ez így van, függetlenül attól, hogy manapság sokan pontosan ilyen jellegű felmérések alapján vonnak le messzemenő társadalmi és politikai következtetéseket, ami szélhámosság. Ennél már csak az a nagyobb szélhámosság, amikor valaki rögtönzött facebookos „szavazások” alapján akar országot kormányozni.

De hagyjuk a tudományos módszertant és a politikát, vissza a felméréshez. A külföldön élő válaszolók között voltak olyanok is, akik igazából csak akkor tudatosították, mennyire hiányzik nekik az itthon, amikor lezárultak a határok. Hirtelen megszűnt a lehetőség, hogy maguk döntsék el, mikor jönnek haza, s ennek következtében – ahogy az egyik írta – „mintha levágták volna a szárnyaimat”. Márpedig az ilyesmi fáj a madárnak is, embernek is. Annyira, hogy ezeknek a külföldön élő magyar válaszadóknak több mint a fele eldöntötte, elég volt, hazajön. „Mert hiányzik a család, a barátok”, „jóban vagyok az itteni kollégákkal, de csak felületes a beszélgetésünk, komoly dolgokról csak az otthoniakkal tudok beszélni, ezek nem értik”.

Egy Csehországba szakadt hazánkfia is írt. A somorjai gimnáziumban érettségizett negyven éve, majd jött a „nagy döntés, elmentem katonai főiskolára, szlováktudás majd semmi, de szerettem volna elérni valamit, amit még akkor nem tudtam megfogalmazni… Apu nagyon büszke volt rám, mikor meglátott egyenruhában, később pedig tiszti ruhában. Szépen hangzik, de nagyon kemény élet kezdődött, sírás is volt, ha nem látta senki. Mivel jól fociztam, sok társam irigységére bekerültem a katona focicsapatba, és így jobban ment a beilleszkedés. Nagyon nehéz volt az eltávozás a faluból, otthagyni a szülőket, meg a 11 évvel fiatalabb szeretett kishúgomat, de én nem akartam csak úgy egyszerűen leélni az életemet”.

A világgá ment fiatalember most, 60 évesen azon aggódik, hogy nem fog tudni hazajönni édesapja 90. születésnapjára. Pedig szeretné neki megköszönni, „hogy vagyok, hogy rendes embernek nevelt, és elmondani neki, hogy nagyon büszke vagyok rá, mint ahogy ő énreám. Sajnálom, hogy az évek folyamán olyan kevés időt töltöttünk egymással, mint apa és fia, de annál jobban szeretem, ha viszontlátom, és minél öregebb, annál nagyobb a szeretet”. Igen, az emberi élet útjai sokfelé kanyaroghatnak. A kormány a kezünkben van, de előfordul, hogy nem mi irányítunk. Ilyenkor, az első döbbenet után, a biztos pontokat keressük. S lehet, hogy ez most giccsesen hangzik, de az egyik ilyen biztos pont a szülő-gyermek szeretet.