Infoközpont Rappon

Rapp. Információs központot nyitottak a Losonci járás délnyugati részén lévő, közel ezer lakosú községben. Az I-Ház a Kerületi Munkahivatal és a Losonci Járási Munkahivatal támogatásával jött létre, működtetője a falu önkormányzata és az Ipoly Mente Polgári Társulás.

Rapp. Információs központot nyitottak a Losonci járás délnyugati részén lévő, közel ezer lakosú községben. Az I-Ház a Kerületi Munkahivatal és a Losonci Járási Munkahivatal támogatásával jött létre, működtetője a falu önkormányzata és az Ipoly Mente Polgári Társulás. Az információs központ számára a községi hivatal épületében találtak helyet. A könyvtár kibővített helyiségeiben ezentúl két számítógép, internet és szaktanácsadás várja az érdeklődőket. A Rappon élők számára így egyfajta művelődési és oktatási központot alakítottak ki. Az I-Ház feladatai között ifjúsági oktatói-nevelői, drogmegelőző, munkahelyteremtő programok kidolgozása, munkaközvetítés, felnőttoktatás és szakmai továbbképzések szervezése, valamint a község fejlesztési programjában való aktív részvétel szerepel. A községet ugyanis a tervek szerint az Ipolyvilkei Tavak Mikrorégió egyik idegenforgalmi és sportközpontjává szeretnék kiépíteni. Ennek érdekében saját költségvetési forrásokból idén több mint 700 méter központi vízvezetéket építettek, részben felújították a kultúrházat és a községházát, ahol a közeljövőben további renoválást terveznek. E tervek pályáztatásában a nemrégiben felavatott I-Ház is szerepet kap. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?