Immáron 25 éve rendeznek falunapot Csilizpatason

Büszkén mutatták be új testvérközséBüszkén mutatták be új testvérközségüket, Nagygörbőt és bejelentették azt is, hogy még idén megkezdődik az új szabadtéri színpad építése (a szerző felvétele)güket, Nagygörbőt és bejelentették azt is, hogy még idén megkezdődik az új szabadtéri színpad építése (a szerző felvétele)
Csilizpatas |

A hagyományőrző falunapon megkoszorúzták a 750-es emlékművet, majd bemutatták a falu legújabb testvérközségét. 

A 750-es emlékművet még 2018-ban állítottak a falu első írásos említésének 750 éves jubileumára. Takács Ernő, Csilizpatas polgármesterének rövid köszöntője után, Bozsenyik Eleonóra alpolgármester arról beszélt a tavasszal megkötött egyezményről, mellyel Csilizpatas egy új magyarországi testvérközséggel lett gazdagabb. Nagygörbő Zala megyében található, 190 lelket számláló kisközség. Takács Lászlóné Marietta, a község polgármestere mellett a küldöttség tagjaiként Aradi László plébános és Farkas Tamás alpolgármester is tiszteletüket tették.

A 750-es emlékmű megkoszorúzása (a szerző felvétele)

Még 2019-ben megpályáztunk egy kültéri színpadot, ami mostanra, 2022-re érett be. Ez évben tehát megkezdhetjük a munkálatokat. Az új szabadtéri színpad a Kultúrház konyhája és a terasz közti részen kerül majd elhelyezésre és 52 négyzetméter alapterületű lesz. 

jelentette be büszkén Takács Ernő, polgármester.

A helyi kitűnő tanulók köszöntése (a szerző felvétele)

Az ünnepséget a helyben élő kitűnő tanulók köszöntésével és megjutalmazásával folytatták. Évfolyamok, valamint iskolák szerint szólították színpadra a kitüntetett gyerekeket, akik kissé szemlesütve, mégis nagy örömmel vették át az oklevelüket a nagyközönség előtt és fogadták a falu vezetőségének heves gratulációját. Az értékelések után megkezdődhetett a falunapi szórakoztató műsor. Elsőként Kosáry Judit érkezett énekes előadásával, majd Ábrahám Imike következett. Őt Hervay Laci, Valaskó Feri, valamint Lelkes Szimona követte és végül Polgát Peti zárta a fellépők sorát. A délután folyamán légvárral, arcfestéssel, csillámtetoválással és lufihajtogatással várták a gyerekeket.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?