Időutazás a padláson

Petrik Aranka szerettei elmondása szerint a fotózás szerelmese volt. Férje, László kitanulta és űzte a szakmát, házasságkötésük után ő maga is a megszállottjává vált. „Emlékszem, hogy édesapám és édesanyám hosszú órákon át dolgozott a sötétkamrában a képek előhívásán, sokszor éjszaka is. Édesapám 1988-ban meghalt, édesanyám azután már csak pár évig fotózott. Itt-ott még én is besegítettem neki, majd végleg abbahagyta” – mondta lapunknak Petrik László, Aranka fia.

Akkoriban nemcsak az ünnepnapokról, hanem a szomorúbb eseményekről is fotókat készítettek. „Amikor gyerek voltam, akkumulátorral a vállamon és hatalmas lámpákkal a kezemben asszisztáltam, míg anyám képeket készít. Megszokott volt például a halott emberek fotózása is. Még az ötvenes-hatvanas évek végén is csak nagyon kevés embernek volt fényképezőgépe, ezért szinte minden eseményen ott voltunk” – mondta László. A megmaradt képek nemcsak a fotós házaspár, hanem két fiuk életét is bemutatják. A precízen, rendszeresen archivált felvételeken megörökítették a családi ünnepségeket, az unokák születését, a falusi rendezvényeket, de olyan negatívok is előkerültek, melyeket az 1940-es évek legelején Aranka férje készített. Ezeken a képeken többek közt a falusi emberek, a magyar katonaság, a helyi cigányok, a Tisza régi arca, csónakosok, portrék, cigányzenekarok láthatók. „A fotók nagy részét ismerem, pedig több ezer darab van belőlük. Nagymamáék nemcsak a fotókat, hanem a negatívokat is megőrizték. A legrégebbi felvételek a régi falusi embereket, az akkori viseletet, életképeket mutatják be. Azok az emberek mosolyognak ránk a felvételekről, akik már nincsenek köztünk, ezért számunka ezek a képek felbecsülhetetlen értékűek” – zárta Petrik Péter, Aranka unokája.