Húsvéti készülődés a bényi kézművesházban

GULYÁS ZSUZSANNABény. Vidám gyerekzsivaj töltötte be szombaton a bényi kézművesház udvarát. A résztvevők a helyi Csemadok hagyományőrzőinek, az óvoda és az iskola pedagógusainak vezetésével elevenítették fel a húsvéti ünnepkör szokásait.

GULYÁS ZSUZSANNA

Bény. Vidám gyerekzsivaj töltötte be szombaton a bényi kézművesház udvarát. A résztvevők a helyi Csemadok hagyományőrzőinek, az óvoda és az iskola pedagógusainak vezetésével elevenítették fel a húsvéti ünnepkör szokásait. A hímes tojások és korbácsok készítése mellett az idősebbek nosztalgiával, a fiatalabbak érdeklődéssel kóstolgatták a kemencében sült biracsot.

A jellegzetes böjti édesség elkészítése időigényes munka. „Éppen ezért egyre kevesebb helyen készítik. Kis adaggal nem érdemes vesződni, ezért az asszonyok régen előre megbeszélték, kinél sütik meg. A soros mindig adott a többieknek is” – mondta Koczka Katalin, a kézművesház vezője. Amíg Smíd Erzsébet felügyeletével elkészült a biracs, addig a hagyományőrző központ ügyes kezű asszonyai, Diósi Teréz és Rózsika fáradhatatlanul sütötték a kürtőskalácsot. A nap folyamán ezernél több minifánk fogyott el, és kapós volt a sós kifli is, amivel Pitnya Zoltán kedveskedett a gyerekeknek. „Zöldcsütörtök hagyományos étele a spenót és a sóska volt. A nagypénteki böjtöt az idősebbek szigorúan betartották – semmit nem ettek, és a többiek is beérték savanyú krumplilevessel, esetleg csupasz tésztával. Csak a vasárnapi feltámadást követően volt szabad sonkát, tojást és kocsonyát enni” – magyarázta Koczka Katalin, aki, miután megkapta a népi játszóház vezetésére vonatkozó engedélyt, olyan helyet szeretett volna létrehozni, ahol az évszakokhoz és ünnepkörökhöz igazodva eleveníthetik fel a hagyományokat. A 2008-tól működő kézművesház autentikus környezetet nyújt ehhez. Karácsony előtt András-napi kolbásztöltő versenyt rendeztek, farsang farkán a tojásszedés hagyományát elevenítették fel.

Húsvétra hangolódva a fiúk a tardoskeddi Buják Vince vezetésével korbácsot készíthettek, a lányok a hímes tojások készítésének hagyományos és kevésbé ismert módjait ismerhették meg. Kremmer Dezső tojásfaragóval, a Csemadok Ügyes kezek klubjának vezetőjével gravírozott tojásokat, Koczka Katalin vezetésével viaszos tojást festhettek. Az érdeklődők Benefi Olga segítségével csuhézni, Urbán Mónika vezetésével gyöngyözni, Koczka Gyula irányításával gravírozni tanulhattak. Török Hajnalka a papírfonás, Maszlag Andrea a húsvéti kopogtatók készítésének alapjaival ismertette meg a résztvevőket.

„Bízom benne, hogy akciónkkal sikerül életben tartanunk a húsvéti ünnepkör lassanként feledésbe merülő szokásait és hagyományait, aminek a húsvéti locsolkodás csak egy kis részét képezi” – fogalmazott a kézműves ház vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?