Honti Kulturális Napok

Ipolyság. A város önkormányzata szeptember 15. és 19. között idén is megrendezi a már XXIII. évfolyamába lépő Honti Kulturális Napokat.
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója szeptember 15-én, szerdán 17 órától lesz a Menora Saag Centrum Artis, vagyis a felújított zsinagóga épületében.

Ipolyság. A város önkormányzata szeptember 15. és 19. között idén is megrendezi a már XXIII. évfolyamába lépő Honti Kulturális Napokat.

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója szeptember 15-én, szerdán 17 órától lesz a Menora Saag Centrum Artis, vagyis a felújított zsinagóga épületében. A beszédek és Vas Ottó fellépése után Klinghammer István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora megnyitja a történelmi térképek kiállítását, majd a helyi művészeti alapiskola tanáraiból álló Amadeus trió ad koncertet. Másnap, csütörtökön 10 órától A Nagyságos Fejedelem és Ipolyság címmel szlovák és magyar előadók Rákóczi-konferenciát tartanak a gimnázium audiovizuális termében. Este héttől magyarországi művészek Operettgálája lesz a városháza színháztermében. Szeptember 16-án, pénteken reggel kilenctől kézművesek és vásári árusok várják az érdeklődőket a Fő téren. A téren felállított színpadon 15 órától a gyerki Ruházati Szakközépiskola diákjainak divatbemutatója lesz, majd 16 órától a Simonyi Lajos galériában Fehér Zoltán fotótörténeti szakíróval, a Dulovits Jenő fotóművészről szóló monográfia szerzőjével találkozhatnak az olvasók. A Dulovits-tárlatot 17.30-kor nyitják meg. A Fő téren 18.00-tól két helyi együttes, a W-Rock és a Trademark játszik. A prágai Lokomotíva együttes 21 órakor lép színpadra; a csapat gitárosa az ipolysági származású Kovács Norbert. Éjjel tizenegytől hajnalig utcabál lesz, a talpalávalóról a Sunset és a Rhytmick gondoskodik. Szombaton, 18-án reggel 9 órától vásár lesz a Fő téren. Itt 11.00-től a százdi citerazenekar, a palásti Nevesincs folklórcsoport, az ipolysági Ipeľ tánccsoport, Bodonyi András és a Kincskeresők, a hontnémeti Chyžištan hagyományőrző csoport, a zselízi Kincső néptánccsoport és a váci Váczi néptáncegyüttes lép föl. A városi sportcsarnokban 13.00-tól kezdődik a Karate Honti Kupa. A zólyomi Maska gyermekszínház 16 órától Abrak és a sárkány című előadása ismét a Fő térre várja a gyerekeket és szüleiket. Ugyanott 21.00-tól a párkányi Dili trió tart zenei paródiaestet. Vasárnap, 19-én ünnepi szentmisékkel és a 17 órakor kezdődő énekkarok találkozójával, valamint – a Menora Saag Centrum Artisban – CD-keresztelővel zárul az ünnepségsorozat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?