Határon átnyúló adatbázis gyógynövénytermesztésről

A gyógynövénytermesztés hagyományának felelevení-tése, az ágazatban rejlő lehe-tőségek feltérképezése és kiaknázása áll annak a határon átnyúló pályázatnak a középpontjában, amelyet a magyarországi Nemzetstraté-giai Kutatóintézet, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás (ETT), a komáromi Regionáli

A gyógynövénytermesztés hagyományának felelevení-tése, az ágazatban rejlő lehe-tőségek feltérképezése és kiaknázása áll annak a határon átnyúló pályázatnak a középpontjában, amelyet a magyarországi Nemzetstraté-giai Kutatóintézet, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás (ETT), a komáromi Regionális Fejlesztési Ügy-nökség, a Nagykapos és Vidé-ke Társulás valósít meg; a pro-jekt összértéke 352 ezer euró.

Komárom

„A gyógynövénytermesztésnek Magyarországon évszázados hagyományai vannak, az erre utaló első írásos emlékek a középkorból származnak. Az ágazatban ma is nagy potenciál rejlik, fejlesztésére már csak azért is fokozottan kell figyelni, mert az Egészségügyi Világszervezet szerint a föld népességének 70–95 százaléka még ma is elsődleges orvosságként gyógynövényeket használ” – mondta a projektet bemutató sajtótájékoztatón Popovics György, az ETT elnöke. A pályázat a kelet- és nyugat-szlovákiai, valamint az észak-magyarországi régió gyógynövénypiacán tevékenykedő vállalkozókat, szervezeteket, illetve a potenciális munkavállalókat szeretné összegyűjteni, integrálni őket a gyógynövénygazdaságba. „A projekt részeként részletes adatbázis és egységes webportál készül, tananyagfejlesztés zajlik, konferenciák, workshopok, ismeretterjesztő tanulmányutak valósulnak meg – sorolta Vasi Emma, az ETT igazgatója. – A határon átnyúló gyógynövényes attrakciók összekötése céljából marketingkampányt és hálózatépítési tevékenységet végzünk.” Rámutatott arra is, hogy igen eltérő a magyarországi és a szlovákiai szabályozás, míg Magyarországon létezik gyógynövénytörvény, náluk nincs. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a világszerte felhasznált gyógynövények döntő többsége a harmadik világból származik, ám ezek minősége jóval elmarad a térségünkben termesztett vagy gyűjtött gyógynövényekétől. „Magyarországon mintegy 400 fajta gyógynövényt termesztenek, illetve gyűjtenek – mondta Lelkes Gábor, a projekt szakértője. – Szlovákiában nincs akkora kultúrája a gyógynövényágazatnak, pedig a dél-szlovákiai régiókban a munkahelyteremtés vagy a jövedelemkiegészítés szempontjából nagyobb figyelmet érdemelne. Ráadásul a marginális, alacsony képzettségű társadalmi csoportokat is be lehet vonni a termesztésbe, a gyűjtésbe.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?