Határeset

Bedugult a komáromi Erzsébet-híd

Párkány–Esztergom. Egymás útlevelébe is pecsételtek egy utolsót a határőrök

Buchlovics Péter felvétele

Kellemetlen meglepetésben volt részük azoknak, akik tegnap a délelőtti órákban autóval akartak átmenni a komáromi határátkelőhelyen. A kocsisor ugyanis majdnem a belvárosig, azaz a Nádor utca és a Kertész utca kereszteződéséig ért. Schengen ide vagy oda, az Erzsébet híd bedugult. Ennek jórészt az az oka, hogy a híd magyarországi hídfőjénél lámpás kereszteződés lassítja a lehajtást. A sorban várakozó sofőrök közül többen megjegyezték: bizony nem erre számítottak. Valami hasonlóra számítottak viszont a komáromi határőrök, akik a vámház előcsarnokából figyelték az eseményeket. „Az Erzsébet-híd nagyon nehezen fogja bírni a megnövekvő forgalmat, főleg a teherjárművek számának emelkedésével kell számolni. Az ilyen szituációk várhatóan napirenden lesznek – mondta egyikük. – Eddig csupán a 20 tonna alatti gépjárművek haladhattak itt át, de ezentúl ki ellenőrzi majd, hogy a sofőrök betartják-e ezt a korlátozást?!” Egy újabb érv tehát amellett, hogy Komáromban minél hamarább megépüljön az új Duna-híd. A határőrök a bűncselekmények számának növekedésétől is tartanak. Elmondásuk szerint a dél-komáromi ipari parkban dolgozó román vendégmunkások miatt, akik főleg Szlovákiában vannak elszállásolva, már eddig is észlelhetően nőtt a bűnesetek száma. „A tisztességes polgárok szempontjából tehát jót és rosszat egyaránt jelent ez a határnyitás” – állították a rendőrök, akiknek saját bevallásuk szerint nem szűnt meg a munkahelyük, hiszen magyar részen 10, szlovák részen 40 kilométer széles sávban végeznek majd ellenőrzéseket. „Azt csináljuk ezentúl is, mint eddig, csak már nem a vámon” – tették hozzá.

Medvén se ünnepi dísz, se vigadozó tömeg

E sorok írója az elmúlt két hétben több alkalommal is a határ túlsó oldalán kereste a karácsonyi boldogság elengedhetetlen tárgyi kellékeit; e kiruccanások alkalmával a határőrség részéről egyre lankadóbb érdeklődést tapasztalt. Jó ideje már, hogy a személyire, útlevélre vetett gyors pillantás után egy intéssel bocsátották tovább az ártatlan utazót, az utolsó napokban pedig néha már a lassítást is elég gesztusnak tekintették. Ugyanakkor a pontosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy az említett „végjátékban” egy alkalommal – nem kis meglepetésünkre – számítógépen ellenőrizték az iratainkat. Tegnap már megállás nélkül hajtottunk el a határátkelőhely épülete mellett. Talán azért, mert a Medve és Vámosszabadi közötti állomás a „pusztában” van, egyik falu lakott területéhez sincs közel, ünnepi díszt, vigadozó tömeget nem láttunk. Új táblák sem jelzik az új helyzetet. Változás viszont, hogy eddig jelzőlámpa mutatta, melyik sávba sorakozzanak be a személyautók, most pedig vagy fél méter magas betonelemekkel szegélyezett „teknő” vezet át a túloldalra. A kép kicsit a délszláv háborús filmek világát idézi, a papírokat azonban már tényleg nem kéri senki.

Üresen árválkodik a párkányi őrbódé

Tegnap reggel már senkit sem találtunk a Mária Valéria híd előtti határőrbódékban, és az autósokat sem ellenőrizték. Folyamatos volt az Esztergomba vezető forgalom.

Éjjel tizenkettőkor kisebb szabadtéri buli kerekedett az ellenőrző pontok közvetlen közelében, az emberek még sosem örültek ennyire a határőröknek, mint ebben a pillanatban. Frantisek Parkanský alezredes és Kiss Sándor őrnagy alig győzte a pecsételgetést, utoljára lehetett bélyegzőlenyomatot szerezni az útlevelekbe. A határőrök együtt fényképezkedtek a gyalogosokkal, az autók tülköltek és továbbhajtottak, az emberek pedig olyan helyen is önfeledten koccintottak, ahova máskor még belépni sem volt szabad. Aztán bevonták a magyar és a szlovák lobogót, és jött a tűzijáték. Párkány mától mintha Esztergom elővárosa lenne.

Ugyanakkor nem mindenki ünnepelt ilyen önfeledten. Egy neve elhallgatását kérő határőr már egy éve tart attól, hogy elveszíti az állását. Ez nem következett be, de sokan figyelmeztettek a bűnözés begyűrűzésére.

Ipolyságon tizenöt percig sem tartott

Gyorsan, minden cifrázás nélkül, mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében nyílt meg tegnap éjfélkor a határ az Ipolyság–Parassapuszta átkelőhelyen. Maga az ünnepi ceremónia alig tizenöt percig tartott. Lőwy János, Ipolyság, és Bóth János, Vác polgármestere, valamint Juraj Migaš Szlovákia budapesti nagykövete nem mondott beszédet, átvágták a „határszalagot”, pezsgővel koccintottak, a váci rézfúvósok eljátszották a szlovák és a magyar himnuszt, elhangzott az Örömóda, s még egy rövid tűzijáték is belefért a szűk negyedórába. A határbontás előtti egy órában mintegy 15–20 kamion és autóbusz haladt át a határon, tulajdonképpen már ellenőrzés nélkül. Hunčík Péternek, a város szülöttének kezdeményezésére öszszekapcsolták a határok leomlásának ünnepét az adventi várakozással. Déltől este hét óráig kisebb megszakításokkal valódi „értelmiségi csúcstalálkozó” zajlott. Egyebek között arról beszélgettek, vannak-e igazságos határok, szükségszerű-e a politikában a populizmus, és van-e annak jó és rossz fajtája, lehet-e a közéletben feketén és fehéren látni a dolgokat, mi a jelentősége a pártok életében az árulásnak, hogyan álljon ellent a polgár a hatalomnak, mi a szerepe a civil kurázsinak, káosz uralkodik-e a volt keleti blokkban, vagy inkább bizonytalanság, lehet-e azon csodálkozni, hogy értékközpontú, elvi politizálással nem lehet választást nyerni, az államok közötti vagy a fejekben lévő határokat nehezebb-e lebontani? A Fő téren Fero Guldan képzőművész meleget árasztó, hajó alakú kályhája köré gyűltek az emberek. Az egyházak képviselői szerint reményre van szükség, fontos, hogy önzetlenül és határtalanul tudjunk szeretni, itt az ideje, hogy „felszabaduljunk a testvéri szeretetre”, egymás között is határt kell bontani.

Gyalog zarándokolt Tornaljáról Tajtiba

Éjfél után néhány perccel fogott hozzá a dél-gömöri Tajtit és a szomszédos Ceredet összekötő úton a két település polgármestere, Molnár Gyula és Czene Árpád, a vassorompó átvágásához. Simon Zsolt parlamenti képviselőt hívták segíteni. Az eseményre közel ezerötszáz ember látogatott el, a dermesztő hideg ellenére kiváló hangulat uralkodott. Az ünnepi beszédek az együttélés, az együttműködés fontosságát hangsúlyozták, utalva arra, hogy a megnyíló határok gyógyírt hozhatnak a trianoni döntés által okozott súlyos sebekre.

A fiatalabb korosztály kicsit lazább hangulatban, „jó buliként” élte meg a határnyitást, pezsgőztek, táncoltak, privát tűzijátékot rendeztek, koccintgattak. Rimaszombat polgármestere, Cifruš István cigányzenekart fogadott. Ők húzták a határvonalon, többen táncra is perdültek. Az idősebbek számára igazi örömünnep volt a határbontás, sok emlékezéssel, némi nosztalgiával, elejtett könnycseppekkel. Szinte minden magánbeszélgetésben téma volt, milyen leleményesnek és agyafúrtnak kellett lenni annak idején, hogy kapcsolatot tudjanak tartani egymással a szomszéd falvak fiataljai.

A Szentkirály–Bánréve határátkelőhelyen tegnap délelőtt körülbelül háromszázötvenen vettek részt az ünnepségen. A szimbolikus sorompót a térség megyei képviselői, a polgármesterek és Barsiné Pataky Etelka uniós képviselő emelte ki és tették félre az útból. Ezen a rendezvényen az európaiságot, a nyitottságot, a korlátlan együttműködésre nyíló lehetőségeket hangsúlyozták a szónokok. Egy Tornalján lakó, magyarországi származású hölgy egy közel húsz évvel ezelőtt tett fogadalmát teljesíthette a határok megnyitása alkalmából. Mészáros Piroska annak idején azt fogadta meg, ha egyszer eltűnik a határ, gyalog teszi meg az utat Tornalja és az egykori határ között. A jó tizenöt kilométeres túra után egyike volt azoknak, akik elsőként kelhettek át ellenőrzés nélkül a határon.

Cered község meghívására pénteken délután a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc látogatott el a lebontott határhoz, hogy gyertyát gyújtson a szervezők által medvesalji karácsonyfának elnevezett fenyőn. Gyurcsány Ferenc köszöntőjében az tartotta fontosnak hangsúlyozni, a korábban senki földje, világvégeként kezelt peremterület egyszerre a világ közepévé válhatott, ahol az emberi kapcsolatoknak köszönhetően virágzóvá válik a vidék. Magyarország miniszterelnöke szerint most Széchényi és Ady Magyarországának valóra váltása folyik. A magyar kormányfő lapunknak elmondta, azt szeretné, hogy a magyar és a szlovák kormányfők közötti találkozó ne számítson sajtószenzációnak, és ne mindig a kényes kérdésekről és problémákról kelljen tárgyalni, inkább a közös sikerekről és az együttműködés további lehetőségeiről. Elmondása szerint Robert Ficóval a néhány héttel ezelőtti lisszaboni és brüsszeli találkozás után minden bizonnyal Pozsonyban fognak tárgyalni a közeljövőben, januárban a miniszterelnök-helyettesek találkoznak ennek a tárgyalásnak az előkészítése érdekében. Gyurcsány Ferenc a ceredi asszonykórussal együtt énekelte el a Csendes éj című dalt, majd pár lépés erejéig szlovák területre is átment, itt a jelen lévő szlovákiai határrendőrség szolgálatos tisztjeivel beszélgetett. A miniszterelnöki látogatás a ceredi faluházban zártkörű fogadással ért véget.

Migléc csendes és kihalt volt

A Kassa melletti Migléc–Tornyosnémeti határátkelő a határnyitás másnapján csendes és kihalt volt, csak hébe-hóba bukkant fel egy-egy gépjármű. A sorompók eltűntek, a vámépületnél húsz kilométeres óránkénti sebességet parancsoló tábla és a Zoll-Clo felritú tábla. A negyvenes sebességkorlátozás azonban továbbra is érvényben maradt, és az úton kisebb barikádot képeztek a terelőtáblák, melyek minden járművet az azelőtt tehergépkocsiknak és buszoknak fenntartott sávba tereltek. Itt akadálytalanul lehetett átjutni a határon, hacsak az út gidres-gödrös, európai színvonalúnak korántsem mondható állapotát nem tekintjük akadálynak, mert ez nagyon is indokolttá tette a sebességcsökkentést. Az ellenőrzőépület zárva volt, egyetlen határőrt sem láttunk semerre. Ezek többsége, ahogy a vasúton felügyelő határőrök is, a rendőrségnél fognak dolgozni. A határ menti községek lakói megelégedéssel fogadták a sorompók eltűnését, de a legjobban a szlovák benzinkutasok örültek. Elmondták, a magyarországi sofőrök eddig is szép számmal tankoltak az olcsóbb szlovák kutakon, ezután – reményeik szerint – méginkább fellendül a forgalom.

Ung-vidéken minden maradt a régiben

Újhelyen tegnap délelőtt a Szlovákia és Magyarország schengeni övezethez való csatlakozása alkalmából rendezett ünnepségekre érkezve meglepetten tapasztaltuk, hogy a Ronyva patak felett átívelő hidat évtizedekig lezáró kerítést – melyet már csütörtök éjfélkor, a polgárok egy spontán népünnepély keretében ledöntöttek – reggelre visszaállították eredeti helyére. Mint megtudtuk, erre azért volt szükség, mert a pénteki ünnepség előre kiadott programjában az szerepelt, hogy a határon lévő kerítést a helyi és a sátoraljaújhelyi önkormányzat tagjai közösen bontják szét. Ezt egyébként később látványos tűzijáték kíséretében a városatyák meg is cselekedték, körülöttük néptáncosok bokáztak, uniós zászlókba bújtatott kisiskolások integettek, a Mikulás vasvillás krampusza kíséretében cukorkát osztogatott a tömegben – egy férfi pedig, vélhetően az ünnep okozta hevületében, még az út mellé frissen kihelyezett, behajtást tiltó táblát is megpróbálta kicibálni a helyéről. (Az újhelyi önkormányzat nemrégiben ugyanis a magyarországi település lakosainak kifejezett kérése ellenére úgy döntött, a két országot összekötő hidat lezárja az autósforgalom előtt – a szerk.megj.) Később a nap folyamán a helyi autósok egy része egyébként ügyet sem vetett a tiltó táblára, és oda-vissza furikázott a hídon.

Bár az újhelyi ünnepségek tovább folytatódtak, mi Nagyszelmencre indultunk, hogy megnézzük, mi a helyzet az szlovák–ukrán határon. A szelmenci kishatár mindkét oldalán tömeg állt, ám itt az emberek nem a schengeni övezethez való csatlakozást ünnepelték, csupán az átkeléssel járó, több órás várakozás kellemetlenségeit próbálták elviselni. Ukrajnába másfél-két óra alatt lehetett átjutni, visszafelé akár két-három órát is várakozhattak az utazók. Felsőnémetinél a kamionok 48 órás veszteglés után mehettek át a határon, Csapnál erre 6 óra is elegendőnek bizonyult. (vkm, buch, fm, szasz, kozs, leczo)

A határ az határ – vagy már nem?

Pénteken, miközben a sátoraljaújhelyi átkelőnél hajtottam át Magyarországra, az őrbódék láttán automatikusan a fékre léptem, és az irattárcám után nyúltam. A dolog engem is meglepett, hisz előző nap éjfélkor a saját szememmel láttam, ahogy a szlovák és a magyar határőrök végleg befejezték itt a szolgálatot, leszerelték az épületről a „cégtáblákat”, levették a két ország nemzeti lobogóit, és pezsgővel koccintva elbúcsúztak egymástól. Hazafelé jövet már kifejezetten koncentráltam, nehogy lassítsak a határátkelőnél. Sikerült. Időre van szükség, hogy ezek az évtizedes reflexek elhalványuljanak bennem. (leczo)

„Helló szomszéd!”

A schengeni határnyitás alkalmából „Helló szomszéd!” emlékpadot adtak át pénteken Magyarországon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Aggteleken. A fémből készült különleges pad azt jelképezi, hogy a magyarországi Aggtelek és Kecső (Kečovo) lakói ismét bármikor találkozhatnak, lettelepedhetnek egy padra és beszélgethetnek. A határnyitás alkalmából rendezett ünnepségen kultúrműsorok szórakoztatták a résztvevőket, és nem maradhatott el a vendéglátás sem: forralt borral, töltött káposztával és pogácsával kínálták a határ menti települések képviselő-testületének tagjait a közös ünnepi ebéden. Éles Miklós, Aggtelek polgármestere azt elmondta: a 630 lelkes borsodi településen sok család élt eddig kettészakítva, hiszen rokonok maradtak a határ túloldalán. „Errefelé gyakori a vegyes – magyar–szlovák – házasság. Mostantól a rokonságnak sem okozhat gondot egy-egy látogatás” – fűzte hozzá. (mti)