Hat uniós pályázat benyújtásáról döntött az Ister-Granum EGTC közgyűlése

Esztergom |

<p>Csütörtökön Esztergomban ülésezett az Ister-Granum EGTC közgyűlése. Mint az ülés elején elhangzott, november 12-ével az EGTC bejegyzési határozata jogerőssé vált. Az új szervezet ezzel jogilag is megkezdheti működését, egyetlen feladat van hátra, a bejegyzésről szóló közlemény elhelyezése az Európai Unió hivatalos közleményében.</p>


A közlemény elhelyezése kapcsán derült ki, hogy a mai napig ilyen még egyetlen uniós tagállamból sem érkezett Brüsszelbe. Erről Eck András, az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. fejlesztési ügyintézője tájékoztatta az Új Szót.

A közgyűlést Ján Oravec, Párkány polgármestere, az Ister-Granum EGTC társelnöke vezette. Az ülés elején megemlékezett arról hogy az Európai Unió által elfogadott EGTC-jogszabálynak megfelelően az egész kontinensen elsőként bejegyzett szervezet hosszú előkészítés után végre valódi munkát folytathat. Az ülés végén a megjelent polgármesterek erre koccintottak is.
A közgyűlés napirendjén beszámolók szerepeltek a bejegyzési folyamattal, az Ister-Granum Szolidaritási Alappal, valamint a jelenleg folyó eurorégiós projektekkel kapcsolatban. Kosznovszki Henrietta, Helemba polgármestere ismertette az Ipoly-hidak építésével kapcsolatban elvégzett megalapozó munka jelenlegi állását, és elmondta, hogy Nyitra megye kezdeményezte a szlovák közlekedési minisztériumnál a hidak kezelési jogának átvételét, ami az engedélyezés alapja. Ocskay Gyula ügyvezető (Ister-Granum Kht.) az URBACT-program keretében, valamint a Norvég Civil Támogatási Alaptól elnyert pályázati támogatás sorsát ismertette.
Ezt követően három új csatlakozó (Ipolyszalka, Oroszka és Tokodaltáró) felvételét hagyták jóvá a polgármesterek.
A közgyűlés központi témája az október 15-én megnyitott magyar–szlovák ETE-kiírás volt. Elsőként Török Zsolt, a Váti Kht. programfelelőse ismertette a pályázás feltételeit, majd Ocskay Gyula tett javaslatot hét pályázat benyújtására. Ezek közül a közgyűlés végül is hatot talált támogatásra méltónak. 1,4 millió eurós nagy fejlesztéssel hozzák létre az EGTC közös turisztikai desztinációs menedzsmentszervezetét, amely az egész régió idegenforgalmi fejlesztéseit koordinálja a jövőben. A pályázat részeként tematikus műhelyek alakulnak, szektorstratégiák készülnek, táblarendszer létesül, kiépül az Ister-Granum borút, 25 érintőképernyős infokioszkot helyeznek ki, és sok egyéb fejlesztés mellett természetesen létrejön a fejlesztésekért felelős menedzsmentszervezet is.
Az EGTC ezen kívül pályázatot nyújt be a régió integrált kerékpár-turisztikai hálózatának kialakítására. Ebben a tervek szerint Selmecbánya önkormányzata és az Ökotárs Alapítvány is részt vesz partnerként.
Az EGTC tagtelepüléseinek megújuló energiaforrásokra történő átállását fogja segíteni az a közös energiaügynökség, amelynek Máriahalom és Köbölkút ad helyet. Átfogó foglalkoztatási, vállalkozásélénkítési projekt segítségével igyekszik megelőzni az EGTC a recesszió és a szlovák eurozóna-csatlakozás miatt várhatóan kialakuló foglalkoztatási problémákat.
Pályázat készül az V/C helsinki folyosó északi meghosszabbításával kapcsolatos térségi hatásvizsgálat, stratégia és nyomvonalterv elkészítése érdekében is.
Az elmúlt hónapokban radikálisan megromlott magyar-szlovák viszony figyelmeztető jel minden határon átnyúló együttműködés számára, hogy az etnikai feszültségeket a sikeres közös munka érdekében meg kell előzni. Ezt célozza a Közös múlt, közös jövő elnevezésű pályázat, amely többek között a régióban élő szlovák gyermekeket vezetné be a magyar, a magyar gyermekeket pedig a szlovák népi játékok, népdalok, népi táncok, gasztronómia stb. világába. A toleranciaprogram célja, hogy a következő generációk számára a szomszédos nemzetiség ne ellenségként, hanem egyenrangú partnerként jelenjen meg.
A közgyűlésen megjelent polgármesterek döntöttek a benyújtandó pályázatok finanszírozásának mikéntjéről és arról is, hogy a bejegyzés elhúzódásától függetlenül az EGTC idei tagdíját teljes összegben befizetik.
A november 13-i döntések alapján az eurorégiós fejlesztési ügynökség állítja össze a jóváhagyott pályázatokat. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?