Még lehet csatlakozni az Ister-Granum EGTC védjegyrendszeréhez

Ister-Granum EGTC
Búcs/Kesztölc |

November 8-án zárul a jelentkezés első köre. A helyi termék előállító vállalkozók, valamint a turisztikai szektor szolgáltatóinak jelentkezését várják.

Az „Ister-Granum Régiós Védjegyet” két műhelymunka keretében mutatták be az EGTC képviselői Búcson, ill. az Esztergom melletti Kesztölcön. A kiírás szerint a védjegyet azok a termelők, terméket előállítók és szolgáltatók használhatják, akik a régiós minősítési rendszer előírásainak megfelelnek, és a minősítés alapdokumentumai alapján az Ister-Granum EGTC Szenátusa a használati jogot számukra biztosítja. A „brand”-et a tervek szerint az eurorégió több mint 100 magyarországi és szlovákiai településének „esszenciájáváakarják formálni. Az EGTC-ben azt remélik, ezzel tudják garantálni a határon átnyúló régióban a helyi alapanyagokból előállított termékek magas színvonalát, erősíteni a helyi-és térségi identitást, növeli a piaci versenyképességet és társadalmi felelősségérzetet, miközben a határ két oldalán élő termelők- szolgáltatók-fogyasztók kapcsolatát is elősegíti.

A védjegy – amelyet minden esetben két évre ítélnek oda az adott személynek, cégnek – három szektort ölel fel aszerint, hogy a csatlakozni vágyó vállalkozó, termelő mit állít elő. Így a helyi élelmiszerekre, a kézműves termékekre és a turizmus-vendéglátás szolgáltatói szektorra került a fókusz. A kírás szerint az Ister-Granum EGTC védjegyes tagjai számára meg szeretné könnyíteni a termékek piacokra való kijutását új értékesítési csatornák felkutatásával, bevonásával. A csatlakozással könnyebbé válik a szakmai, valamint az egyes rendezvényekkel kapcsolatos információk elérhetősége, új fogyasztók és viszonteladók segítségével pedig pénzügyi előnyök is megvalósíthatóak. A további részleteket az érdeklődők megtalálhatják a istergranum.eu/vedjegy honlapon, amelyen fent van az eletronikus jelentkezési űrlap is.

A szervezők folyamatos jelentkezési körök kiírását tervezik évente két alkalommal. Az első határideje november 8-a, a beérkezett jelentkezéseket pedig december 10-ig bírálják el.

Ister-Granum EGTC
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?