A védjegyekről

horgolás k

Mire jó a márkanév és a logó? Minden vállalkozónak, aki eredeti saját termékkel rukkol elő, rendelkeznie kell márkanévvel, illetve védjeggyel? Ifj. Mészáros Lajos jogász erre a kérdésre keresi a választ – olvasói levélre reagálva.

Érdekes

Már régóta hódolok a horgolásnak, általában sapkákat, sálakat készítek. Tavaly óta már árulom is őket, mára pedig a hobbim már egy kisebb vállalkozássá nőtte ki magát a munkám mellett. Még az elején kitaláltam magamnak egy „márkanevet” és egy logót, amiről viszont egy munkatársam nemrég azt mondta, hogy hasonlít egy ritkább cipőmárka logójára. Utánanéztem, és formára tényleg hasonló, de a név és a színek teljesen mások. Ezek után mégis félek, hogy nem használhatom majd a sajátos logómat. Hallottam már, hogy a márkákat le lehet valahogy „védetni”, de nem tudom, hogyan. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan tudnám levédetni a saját termékeimet? És mi történik akkor, ha a logóm hasonlít egy másikra?

A márkanevek és logók elsősorban a velük megjelölt termékek és szolgáltatások egyediségét, illetve különbözőségét fejezik ki. Ám egy saját márka kitalálása még nem jelenti azt, hogy az ötletet (akár részben) ne használhatná föl valaki más is, ami viszont hátrány lehet a konkurenciaharcban. Ezért is érdemes megvédeni saját márkánkat a jogosulatlan használattól az ún. védjegyekkel.

A védjegy az áruk és szolgáltatások eredetének azonosítására szolgáló jogi oltalom, amely biztosítja, hogy a vásárlók az összetévesztés rizikója nélkül megkülönböztessék az adott védjeggyel ellátott árut és/vagy szolgáltatást mások hasonló áruitól, szolgáltatásaitól. Az állam a védjeggyel garantálja, hogy az adott termék egyedi megjelölését megvédi a visszaélésektől. Vagyis, ha egy védjeggyel ellátott terméket a védjegy tulajdonosától eltérő (jogosulatlan) személy használja, a védjegy tulajdonosa az állami szervekhez, pl. bírósághoz fordulhat, hogy kikényszerítse a jogosulatlan használat megszüntetését, de akár kártérítést is követelhet.

A Tt. 506/2009 sz. védjegyekről szóló törvény 2. §-a szerint védjegyet képezhet bármilyen megjelölés, amely alkalmas termékek és szolgáltatások megkülönböztetésére, főleg szavak, rajzok, betűk, számnevek, színek, alakok, de akár hangok is. Védjegyért bármely természetes és jogi személy folyamodhat, akkor is, ha nem vállalkozik, mégpedig úgy, hogy a saját terméke, szolgáltatása vagy „csak” egy ötlete egyedi megjelölését a törvényben előírt eljárással bejegyezteti a védjegyi nyilvántartásba.

Olvasónk tehát elláthatja védjeggyel a saját márkanevét és logóját tartalmazó termékeit, amit egy kérvény benyújtásával tud kezdeményezni az Ipari Tulajdon Hivatalánál (Úrad priemyselného vlastníctva). A kérvénynek tartalmaznia kell a levédendő megjelöléseket, illetve azokat a termékkategóriákat, amelyekre szeretné, hogy a védjegy vonatkozzon. A kategóriák nemzetközileg egységesítve vannak az ún. Nizzai Osztályozás szerint, amely gyakorlatilag minden fajta árut tartalmaz, így a horgolt rövidárut is.

Az eljárás 166 €-s illetékkel jár, és 3 kategóriába való besorolást tartalmaz (minden egyes további kategória illetéke 20 €). A folyamat részeként a hivatal egy 3 hónapos időszakra közzéteszi a bejegyezni kívánt megjelöléseket, a többi védjegy tulajdonosa (pl. a cipőgyártó) pedig ekkor emelhet kifogást a megjelölés esetleges összetéveszthetősége ellen, amit végső soron a hivatal bírál el. Ha a hivatal helyt ad valamelyik kifogásnak, a kérvényt elutasítja –  ebben az esetben olvasónknak sajnos meg kell változtatnia a logóját. Ha viszont senki sem kifogásolja a megjelölést, vagy a hivatal elutasítja a kifogásokat, a termékek 10 évre megkapják a védjegyet (amely időszak lejártával a védjegy megújítható).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?