Hat térfigyelő kamera vigyázza a belvárost

Kassa. Hat térfigyelő kamerát helyeztek el Kassa belvárosában.
A kamerák felét olyan helyeken szerelték fel, melyek eddig is az őrjáratok gyakori célpontjai voltak. Egyike ezeknek a Domonkos tér, mely a kassaiak tudatában a drogos fiatalok gyülekezőhelyeként rögzült.

A rendszer éjjel-nappal működni fogTASR-felvételKassa. Hat térfigyelő kamerát helyeztek el Kassa belvárosában.

A kamerák felét olyan helyeken szerelték fel, melyek eddig is az őrjáratok gyakori célpontjai voltak. Egyike ezeknek a Domonkos tér, mely a kassaiak tudatában a drogos fiatalok gyülekezőhelyeként rögzült. A nappal piacként szolgáló tér a Domonkos rendi templom mellett sötétedés után gyanús egyénekkel telik meg, a falfirkák pedig minden kétséget kizáróan bizonyítják a tér éjjeli kihasználásának módját.

Térfigyelő kamerák vigyázzák a Fő utcát is a Tesco áruház közelében, valamint a Malom utca és Fő utca sarkán lévő gyógyszertár fölött, és az Erzsébet utca és Fő utca sarkán. Egy-egy kamera a Posta utcát és a Kaszárnya teret figyeli.

A rendszer éjjel-nappal működni fog, és központja a Tajovský utcában, a városi rendőrség épületében van. Remélhetőleg a Fő utca és környéke ezáltal az eddiginél is biztonságosabbá válik, és a lakosok és a tulajdon megőrzése mellett a belvárosban működő intézmények székhelyei is őrzöttek és védettek lesznek mostantól. Természetesen a rendőrség és a városi rendőrség ezentúl is hozzájárul a polgárok és a tulajdon védelméhez.

A városi rendőrség december elején költözött át a Tajovský utcába, ahol megfelelőbb helyiségek és körülmények állnak rendelkezésre. Ezáltal lehetővé vált a térfigyelő kamerák rendszerének folyamatos működtetése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?