Harminc új munkahely a lévai tejüzemben

<p>Bezárt Galgócon a lévai tejfeldolgozó fióküzeme, ahol a Niva penészes sajtot gyártották. Harmincan vesztették el a munkájukat. Januárban Lévára szállították át a gyártósorokat, és új munkaerőt toboroztak.</p>

Nem tudták tovább fejleszteni a galgóci üzemegységet, mivel a gyártócsarnok a város központjában volt. František Podhányi, a lévai tejüzem igazgatója azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Galgócon nem volt elégséges az érlelőpincék kapacitása. A cég vezetése sajnálta, hogy emiatt harminc alkalmazottat kellett elbocsátani. A lévai munkahivatal legfrissebb, január végi állásajánlatai között még mindig megtalálható a tejüzem álláskínálata, de már csak három tejfeldolgozó munkást keresnek. A részleg átköltöztetésével lehetőség nyílt arra, hogy fejlesszék a gyártást, így a Niva sajt még jobb minőségben, még nagyobb mennyiségben kerülhet a piacra. Léván így harminc új munkahelyet alakítanak ki. A tejüzemet 1953-ban alapították, a cég 1992-től részvénytársaságként működik, 165 alkalmazottal. Naponta 105 ezer liter tejet dolgoznak fel, a fogyasztók az Eidam és Ementál típusú sajtjukat ismerik a leginkább, valamint a cég által forgalmazott tejet, tejfölt és túrót. A lévai tejüzem kezdte elsőként Szlovákia területén alkalmazni az olasz SORDI vállalat technológiáját az alacsony zsírtartalmú Riccota sajt gyártásakor. (szaz,levičan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?