Hamarosan új főellenőrt választanak Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Eredetileg már 2021. március 10-én új főellenőrt kellett volna választaniuk a járási székhelyén, ám a járványhelyzet rosszabbodása miatt végül elhalasztották a döntést a városházán.

Štefan Rovňaník, a város jelenlegi főellenőre május 31-én távozik a hivatalából, így várhatóan hamarosan új pályázatot hirdetnek erre a posztra. A jelöltnek legalább középfokú végzettségre, jó szervezési és vezetői készségre van szüksége és erkölcsi feddhetetlenségre. A jelenlegi testület ellenzéki szárnya több alkalommal indítványozott bizalmatlansági szavazást a jelenlegi főellenőr ellen, de nem járt szerencsével. A főellenőrre a legnagyobb nyomás akkor nehezedett, amikor 2015 novemberében kipattant a botrány a Bethlen Gábor utcai szlovák alapiskolában elsikkasztott csaknem 150 ezer euró kapcsán. A pénzt a könyvelő magánszámlájára utalták át, aki ellen hűtlen kezelés gyanújával indítottak eljárást. Nemcsak ebből az egy iskolából tűnt el pénz, hanem két érsekújvári óvoda számlájáról is több mint kétezer eurót utaltak át egy magánszámlára. Rovňaníkot bízta meg a testület, ellenőrizze minden városi iskola és óvoda gazdasági intézkedéseit. A főellenőr akkor a sajtó képviselőinek azt nyilatkozta, lelkiismeretesen végezte a munkáját, nem őt terheli a felelősség az iskolában történtek miatt. 2019-ben a testület ellenzékben lévő képviselői felrótták a főellenőrnek, hogy nem adta le azt a jelentést, melyet a testület még tavaly nyáron kért tőle azzal kapcsolatban, milyen bírósági perekben érintett a város. Legutóbb az idei, februári ülésen szólalt fel a főellenőr. Rovňaník ezúttal jó hírekkel szolgált a testületnek, a 2020-as évben jelentős városi támogatáshoz jutó szervezetek gazdálkodását ellenőrizte, 55-ből 19 szervezetet vett górcső alá, és egyik sem sértett törvényt.

Sem a régi főellenőr, sem az új nem lesz könnyű helyzetben, mert az érsekújvári képviselők elvárják, hogy folyamatosan ellenőrizze a városi cégek gazdálkodását. Az új főellenőr megválasztásának időpontját egyelőre nem közölte a város vezetése.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?