Bő fél éve választott új főellenőrt a képviselő-testület Nagymegyeren, ennek ellenére ma is betöltetlen a pozíció. Holényi Gergő polgármester és Kmeť Richárd megválasztott főellenőr a képviselő-testület legutóbbi ülésén is éles szóváltásba keveredett.
Fél éve nincs főellenőre Nagymegyernek
A polgármester a megválasztás után, és azóta is többször leszögezte, hogy nem hajlandó alkalmazni képviselők által titkos szavazáson megválasztott Kmeťet. A főellenőr pedig megválasztása után kifejtette, hogy jogi analfabetizmusra vall a város első emberének nyilatkozata, és kérte a képviselők együttműködését. Az önkormányzat idei első ülésén rámutatott, hogy a szavazás után hiába adta be kérvényét a városi hivatalban, nem alkalmazták. Majd két hónappal később azt a választ kapta, hogy a polgármester semmiképp nem nevezi őt ki a posztra.
Kmeť közölte, hogy rágalmazás miatt feljelentést tett a polgármester ellen, mivel kijelentései, miszerint több vizsgálat folyik ellene, károkat okoztak a családi-, civil- és szakmai életében. „Az lenne a furcsa, ha valami igazságot mondana, és nem hazudna” – mondta a polgármesternek Kmeť Richard hozzátéve, hogy soha nem folyt ellene vizsgálat. Amiatt is a hatósághoz fordult, mivel nem kapott munkaszerződést, a törvényből kifolyólag viszont joga lenne erre. Mindkét ügy folyamatban van, új választást azonban szerinte nem lehetséges kiírni, mivel az törvénytelen lenne. A polgármester kitartott az álláspontja mellett, megjegyezte, hogy ha lesz ideje, ejt pár könnycseppet a Kmeťnek okozott károkért. A parttalan vita során nem közeledtek az álláspontok.
A megválasztott főellenőr találkozót kért a polgármestertől. „Azt állítja, azért nem nevez ki, mert politikai párt tagja vagyok és több vizsgálat folyik ellenem. Fogadjon, hozok nyilatkozatot arról, hogy nem vagyok politikai párt tagja és nem folyik vizsgálat ellenem. Ezzel helyrehozhatjuk ezt a törvénytelen állapotot” – mondta Kmeť, aki a Smer honlapján a párt Dunaszerdahelyi járási szervezetének elnökeként szerepel. „Van választott embere a képviselő-testületnek, de nincs főellenőr. Tisztában vagyok a saját igazammal, a mai napig arra apellálok, hogy a paragrafus szerint a főellenőr egy független személy” – nyilatkozta lapunknak Holényi Gergő utalva az önkormányzati törvény vonatkozó részére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.