Hagyományőrzés – gyerekekkel

Másfél évtizede működik a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Hagyományőrző Csoportja.

Másfél évtizede működik a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Hagyományőrző Csoportja. Az alapiskola diákjai Móricz Andrea, pedagógus vezetésével ismerik meg és mutatják be a közönségnek a népi hagyományokat.

Nagymegyer

„Fontos számomra a múlt értékeinek átörökítése, átadása a gyerekeknek, akik ez által megismerkedhetnek a gyökereikkel. Ág Tibor tanítványa voltam, ezért feladatomnak tekintem, hogy a diákokkal is megismertessem ezeket az értékeket” – beszélt a hagyományőrző csoport megalakításának ötletéről a csoport vezetője. 2001-ben állt össze először a csapat, évi átlagban az iskola 10–12 diákja jelentkezik a csoportba. Móricz Andrea elmondta, olyan gyerekek alkotják a csoportot, akik szívesen szerepelnek, szeretnek énekelni, és számukra is fontos a hagyományőrzés. Repertoárjukban elsősorban a téli és a tavaszi ünnepkörrel kapcsolatos hagyományokat dolgozzák fel. A megalakulásukkor karácsonykor házról házra jártak a betlehemezéssel, a város terein és a templomokban is átadták az örömhírt. A téli hónapok után tavaszváró műsorral állnak a közönség elé. „Ág Tibor gyűjtéséből, valamint a Magyar Népzene Tára Jeles napok című kötete alapján állítom össze a játékokat” – folytatta a csoportvezető.

Városi rendezvényeken és a környékbeli községek ünnepségein is rendszeresen fellép a csoport. Játékukkal szívesen szórakoztatják a szociális otthon lakóit és a helyi élményfürdő vendégeit. „2011-ben részt vettünk Debrecenben a 21. Nemzetközi Betlehemes Találkozón, ami felejthetetlen élmény és nagy megtiszteltetés volt a számunkra” – tette hozzá Móricz Andrea.

Legközelebb a nagyfödémesi Aranyeső Nyugdíjasklub Éneklőcsoportját mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?