Ha a mesevándorlás megkezdődik...

Már gyerekkoromban kapcsolatba kerültem a népmesékkel. Nagyapám sokat mesélt nekem, és mindig tovább is alakította a történeteket, saját élettapasztalatait, boldogságát, keserűségeit is beleszőtte. Tőle tanultam meg, hogyan születnek újjá a mesék egy kisvárosi, huszadik századi mesemondó lényén keresztül. Mostanra érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy az ő történeteiből csináljak előadást. Öregapám mesefája lesz a címe.

Tehát közvetlenül a nagyapja inspirálta.

Igen, bár ez csak jóval később tudatosult bennem. Kerülő úton, színházi tapasztalatokon keresztül jutottam el a felismerésig: az a dolgom a világban, hogy a mesét a maga legtökéletesebb minőségében fogjam meg, és terjesszem a lehető legszélesebb körben. A népmesék 90 százaléka pedig tökéletes mese. Átgördült már ezer és ezer agyon, és olyan dramaturgiai tisztaságot ér el, amilyenre egy ember, egyetlen szerző önmagában nem lenne képes. A történet mellett a népmeséknek nagyon mély szellemi mondanivalójuk is van. Egy mai meseírónak ilyen szintet elérni majdnem lehetetlen, hiszen csak a saját agya áll a rendelkezésére, más szűrőre nem számíthat.

Hogyan lehet ilyen irodalmi alapanyagból jó színházi előadást csinálni?

A színpadra állítás után szeretem, ha többen is megnézik a produkciót, és őszintén elmondják a véleményüket. Nekem is csak egyfajta nézőpontom van, abba belemerülök, és nagyon nehezen tudok kívül kerülni rajta. De szerencsére jó külső és belső munkatársaim vannak, akik elmondják a véleményüket, és így tökéletesebbé, tisztábbá tehetjük az előadást. Ha kívülről nézi, technikai, mesebeli, szövegbeli, zenebeli „piszok” van benne, ezek eltávolításához kellő rálátás szükséges. A népmeséknél ez a tisztulás már a színházi folyamat előtt elkezdődik, ezért is vonzódom hozzájuk annyira. A magam színházában kialakítottam egy mesemondó, közösségi formát, ennek átültetésével most szlovák nyelvi környezetben foglalkozom a Kassai Bábszínházban.

Hogy találták meg a kassai bábosok?

Magam sem tudom, nyilván valamelyik fesztiválon látták a munkámat. Meg is lepődtem az első felkérésen. Mikor megszólítottak, ők maguk sem tudták pontosan, mit is szeretnének, talán csináljak meg egy magyar mesét. Azt válaszoltam, semmi értelme, szlovák gyerekeknek szlovák mesét vigyünk színpadra, szlovák gyermekfolklórral. A Kárpát-medence népei hosszú egymás mellett élésük folyamán a maguk természetességében vették át egymástól a folklór egyes elemeit, tehát hasonló témák, mint a magyar népköltészetben, a szlovákban is megtalálhatók, persze már az ő specifikumaikkal vegyítve. Elindultam hát ezen a számomra akkor még ismeretlen úton, és új világok nyíltak meg előttem. Ha a mesevándorlás megkezdődik, már meg sem áll. A szakmabeliek egymásnak adják tovább az információkat, így most már szláv nyelvi környezetben is felfedezték az eddigi eredményeimet.

A Kassai Bábszínházzal kimondottan jó a kapcsolatom. Először a Szarvassá vált fiú című mesét csináltuk meg, ebben az évadban az Arany tollacska című Dobšinský-mese feldolgozása látható, a ciklust másfél év múlva egy betlehemes játék zárja majd. Persze minden újabb rendezésnél továbblépünk a társulattal, színészi, bábszínészi, mesemondói, ének-zenei és rendezői szempontból is.

Hogyan viszonyul a társulat az interaktív játékhoz, amely a színpadi rendezéseinek szerves része?

A színészek többsége általában idegenkedik az ilyesmitől. A gyerekek reakciói sosem számíthatók ki előre. Viszont nem hagyhatók figyelmen kívül. Tehát a színésznek ki kell lépnie a szerepből, reagálnia kell a gyerek megnyilvánulásaira, aztán vissza kell helyezkednie a szerepébe, de úgy, hogy a darab ne sérüljön ettől a közjátéktól. A gyerekek bevonása a színpadi alkotásba viszont nem kevés pozitívummal bír. Egyrészt a közönséget így alkotótárssá avatjuk, másrészt a színész sem kezdi unni a darabot, mert az eleve mindig másképp alakul. Egy kész és változatlan darabot a színészek a premier után egyre kevesebb lelkesedéssel játszanak. Ez az elfásulás az interaktív vagy közösségi játéknál nem fordulhat elő. A Kassai Bábszínház társulata nagyon nyitott és befogadó közeg, már az első közös munkánknál is használtuk ezt a játékformát. A Szarvassá vált fiút azóta is, immár két éve játsszák sikerrel.

Kassa előtt inkább Magyarországon dolgozott.

Jártam Kecskeméten, Debrecenben és Győrött, jelenleg is sokat dolgozom Magyarországon. Csehország és Lengyelország is szóba jött már. Egyelőre évente csupán két rendezést vállalok, hogy legyen időm a saját meseszínházamra, a palóc mesemondókra, és természetesen a feleségemre és a kisfiamra is.