GYÚJTÓPONTBAN

Gyengélkedő feledi csatársor
Feled. Gyengélkednek a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjában a felediek, akik eddigi hat mérkőzésükön mindössze kétszer nyertek. Szántó István, az együttes sportigazgatója több tényezőben látja a kevésbé jó eredmények okát.

Gyengélkedő feledi csatársor

Feled. Gyengélkednek a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjában a felediek, akik eddigi hat mérkőzésükön mindössze kétszer nyertek. Szántó István, az együttes sportigazgatója több tényezőben látja a kevésbé jó eredmények okát. „Átépítés alatt áll a csapat, de ennél sokkal nagyobb gond, hogy néhány játékos nem jár rendszeresen edzésre. A hozzáálláson kellene némelyeknek változtatni. Őszintén megmondom, a hétvégi, Ružiná elleni hazai mérkőzésen, melyet 1:3-ra elvesztettünk, a felállítással és a cserékkel sem voltam megelégedve” – bírálta Szántó Milan Mihók edzőt is, aki éppen a rutinos tisztségviselőt váltotta a kispadon. A feledi sportigazgató attól tart, csapatára ebben az idényben a kiesés elleni harc vár. „Pedig a játékosok tudása alapján legalább a középmezőnyben lenne helye a gárdának. Csakhogy ehhez más hozzáállás is kell” – vélekedett Szántó István. (bt)

Japán légióstrió az ekelieknél

Ekel. Nagyot fordult Ekelen a futballélet, hiszen két év alatt két bajnoki címet szerzett a hazai együttes. Jelenleg a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában vitézkednek, méghozzá japán segédlettel! „A távol-keleti trió – Ueno Hiroki, Szuzuki Takasi és Szuzuki Hirosi – ugyan eredetileg Magyarországra készült, de menedzser hiányában nem kaptak profi szerződést. Végül amatőr csapatot választottak, ahonnét a későbbiekben tovább is állhatnak, így kerültek hozzánk” – nyilatkozta Csepi Ferdinánd a helyi sportszervezet első embere. Nagyon becsületes játékosokról van szó. Nemrég történt, hogy a mérkőzés lefújása után az egyikük még sírva is fakadt, mivel hibájából kapitulált a csapata. A hét végén győzelmet ünnepeltek az ekeliek, Šurányban gyűjtötték be a három pontot, Hiroki győztes góljának köszönhetően. (kb)

Borsiak rakétarajtja

Borsi. Öt mérkőzés, öt győzelem, ebből három idegenben. Ez II. Rákóczi Ferenc szülőfalujának eddigi mérlege a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjában. „Bíztunk a jó kezdésben, eredményességünk minket is meglepett” – fogalmazott Nagy Mihály klubmenedzser. Legutóbb a Naciná Ves csapatát verték a borsiak odahaza 3:0-ra. „Célunk a feljutás, ezt nem titkoltuk korábban sem. De nem minden áron, a bíróadó-vevő játékhoz nem szeretnénk csatlakozni” – jelentette ki a sportvezető. Jó érzékkel erősítettek, több rutinos játékos is visszatért a keretbe. „Külön nem szeretnék senkit sem kiemelni, az egész csapat jó teljesítményt mutat, azt játsza, ami benne van. Ha mégis ki kellene valakit emelnem, akkor talán Mihók Zoltánt, aki középpályás létére roppant gólérzékeny játékot produkál” – hangzott Nagy Mihály értékelése. (msz)

Húszperces hurráfoci

Bős. Két döntő epizódja volt a Bős-Somorja (3:1) III.ligás csallóközi újoncrangadónak. Egy húszperces hurráfoci és a maradék hetven. Az egyikben minden volt, ami a hétszáz drukkernek ínyencfalat: lendület, látvány, ötlet, gólok, cselek, taktikai finomságok... A meccs túlnyomó részét, a hazaiak egyik vezetőjének szellemes megjegyzése jellemzi leginkább: „úgy kerülgette egymást a két csapat, mint vén kappan a tyúkokat a baromfiudvarban”. A kulcsfigura az a szélvészgyors Méry Attila volt, aki kétszer is faképnél hagyta az egész somorjai balszárnyat (Feketét és Murárt is befűzte), s három perc alatt végrehajtva ugyanazt a taktikai manővert kétszer is beköszönhettek jelenlegi csapattársai (Liszkay és L. Kováč), egykori csapattársainak. A bősi jobbhalf ugyanis a múlt szezonban kulcsszereplője volt a IV. ligából feljutott Pinte-legénységnek, amely ellen most Szaban Tibor örömére nyerőembernek bizonyult. (détok)

Királyhelmeci hullámvölgy

Királyhelmec. Botladoznak a királyhelmeciek a III. liga kelet-szlovákiai csoportjában. Az eddig lejátszott öt mérkőzésből csupán egy győzelemre futotta, legutóbb pedig a Nižná Myšľa csapatától kaptak ki odahaza 3:2-re. „Katasztrofális, ilyen szinten megengedhetetlen egyéni hibáknak köszönhetően kapunk gólokat, több játékos életvitele sem olyan, amilyen egy focistától elvárható lenne.” – panaszkodott Berta Sándor, a királyhelmeciek klubelnöke. A rossz hozzáállás mellett a sérülések és a szűk keret a bodrogköziek fájó pontja. Éppen ezért biztató számukra, hogy sikerült az elmúlt napokban fél évre kölcsönbe megszerezni Geri Ádámot a Podbrezová csapatától. „Ez a valóság, de nem adjuk fel, célunk a bennmaradás!” – zárta értékelését sportvezető. (msz)

Tornaljai segédlettel

Oldalfala. A és B csapata is indul a rimaszombati területi bajnokságban az idei szezonban az oldalfalaiaknak, amire még nem volt példa a 323 lakost számláló község sportéletében. Az első csapat a felsőház újonca, míg a fakó a III. osztályban kezdte a pontvadászatot. „Első csapatunk Tornalján játssza hazai mérkőzéseit. Segítségük nélkül nem tudtuk volna teljesíteni az I. osztályban való szereplés feltételeit, ott ugyanis már diák- és ificsapattal is kell rendelkezniük az indulóknak. Ráadásul a futballpályájuk is jóval komfortosabb, mint a miénk. Együttműködésünknek köszönhetően Tornalján sem szűnik meg a futballélet” – fogalmazott Juraj Vrábel klubelnök Nevetve hozzátette, mostanában különösen szívesen jár a közeli városba, ugyanis ott egyre többen gratulálnak neki az oldalfalaiak sikeres szerepléséhez. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?