Győzött a népakarat – marad a játszótér is

Rozsnyó. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen két olyan témáról tárgyaltak a városatyák, amelye nagy felzúdulást váltottak ki. Mindkét ügyben aláírásgyűjtést kezdeményeztek. Az egyik ügy a Šafárik utcai játszótér eladása volt, amit azonban a petíció segítségével sikerült megakadályozni.

Rozsnyó. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen két olyan témáról tárgyaltak a városatyák, amelye nagy felzúdulást váltottak ki. Mindkét ügyben aláírásgyűjtést kezdeményeztek. Az egyik ügy a Šafárik utcai játszótér eladása volt, amit azonban a petíció segítségével sikerült megakadályozni. A másik egy több milliót érő városi ingatlan értékesítése volt, de az ehhez szükséges határozat elfogadása is meghiúsult.

Az ügy szószólója, Boros István optikus az eladásra szánt szolgáltatások házában működő magánvállalkozók érdekeit képviselte. A vállalkozók tartanak attól, hogy az új tulajdonos megszegi a város és a mintegy 20 vállalkozó között évekkel ezelőtt megkötött szerződést. Petíciójukban a vállalkozók azt kérték a polgármestertől, kötelezze az új tulajdonost arra, hogy legalább 15 évig ne változtassa meg a feltételeket. A petíciót 319-en írták alá, s bár minden formai követelménynek megfelelt, a városi tanács azt javasolta, ne fogadják el. Ennek ellenére elfogadták, és határozatban rögzítették, hogy az új tulajdonos legalább 10 évig nem módosítja a feltételeket. Bár a polgármester elmondta, nem tudja elképzelni, hogyan vehetnék rá az új tulajdonost ennek betartására. Az épület évi 2,5 millió koronát hoz a város konyhájára, ezért nem érthető, miért akar a város megszabadulni tőle. Ráadásul nem a megszokott, és az általános érvényű rendeletben is előírt módon. Nem árverés, hanem ingatlanközvetítő iroda útján bocsátották áruba az épületet, holott az előbbi áttekinthetőbb, tisztább módja az értékesítésnek. Az egyik vállalkozó meg is jegyezte, egyetlen alkalommal sem kínálták fel a vállalkozóknak, hogy esetleg ők vásárolják meg közösen az épületet. Szerinte ez nem véletlen, egy érdekelt személyről van szó. Egy másik vélemény szerint már tudni, ki lesz a tulajdonos. (kov)

Biztosíték a rendeletben

A város általános érvényű rendeletét 2004 február 26-án fogadták el. A 12. paragrafus 3. pontja kimondja, hogy az esetleges ingatlaneladás közbeszerzési pályázat, vagy árverés útján lehetséges. A 12. paragrafusban lévő feltételek figyelmen kívül hagyásával az ingatlaneladás csak kivételes esetben lehetséges, ehhez a testület jóváhagyása szükséges. Ezt az utolsó, egyesek szerint utólag odaírt pontot használták ki a képviselők. Közbeszerzési pályázatot kiírtak ugyan, de ingatlanközvetítő iroda keresésére. Ez tehát azt jelenti, hogy bár van versenypályázat, de lényegében annak adják el az épületet, aki megadja a testület által meghatározott összeget, és akit a testület kiválaszt. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?