Gyorsabban és olcsóbban készült el a tervezettnél

Komárom. A tervezett három hónap helyett kevesebb mint két hónap alatt, ráadásul az eredeti 9,5 millió korona helyett 8,7 millió korona (forgalmi adó nélküli ár) ráfordítással készült el az őrsújfalusi városrészben lévő Üzletsor teljes felújítása.

Komárom. A tervezett három hónap helyett kevesebb mint két hónap alatt, ráadásul az eredeti 9,5 millió korona helyett 8,7 millió korona (forgalmi adó nélküli ár) ráfordítással készült el az őrsújfalusi városrészben lévő Üzletsor teljes felújítása. A város által kiírt pályázatot a legalacsonyabb kivitelezési árat ajánló Decart Kft. nyerte el, amelynek tulajdonosa, Varga Ferenc Bastrnák Tibor polgármesterrel közösen adta át a 334 méter hosszú utat. Varga Ferenc egyben arra kérte az ünnepélyes átadáson megjelent városi képviselőket, hogy a jövőben lehetőleg az év elején igyekezzenek kiírni az útfelújításokra vonatkozó közbeszerzési pályázatokat, hogy a kivitelezőknek ne az őszi–téli hónapokban kelljen elvégezniük ezeket a munkálatokat.

Sánta Béla, a városi hivatal vagyonjogi főosztályának vezetője lapunknak elmondta, az új burkolaton kívül az utca végre esővíz-elvezető csatornát is kapott, megújultak a járdák és a közvilágítás is. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?