Gyógyítás egyéni igényekhez igazodva

Császár Erzsébet
Galánta |

Császár Erzsébet körzeti orvos is bekerült a tíz legtöbb szavazatot elnyert jelölt közé, akik az Az én orvosom díjat kapták a Betegjogokért Társulás országos konferenciáján. A korábban mentőorvosként dolgozó doktornő mindig igyekszik figyelni páciensei egyéni igényeire.

A Betegjogokért Társulás (Asociácia na ochranu práv pacientov-AOPP) ötödik alkalommal szervezett konferenciát a múlt hét végén. A rendezvényen ünnepélyes keretek között adtak át két díjat, Az én orvosom és Az én nővérkém címmel. 

Vonakodva fogadta

A galántai Szent Lukács kórház épületében rendelő Császár Erzsébet körzeti orvos mosolyogva mesélte el, hogyan került a jelöltek közé. „Februártól rendszeresen vállalok szolgálatot a dunaszerdahelyi oltóközpontban, ahol egyik alkalommal a Betegjogokért Társulás elnökével, Mária Lévyovával találkoztam. Ismerősökként készítettünk egy közös fotót, ami felkerült a közösségi hálóra. A bejegyzést hamarosan nagyjából százötvenen lájkolták. A szervezet elnökével többször beszéltünk még ezután, aki elmondta, a visszajelzések alapján úgy döntött, javasol a díjra, amit sokáig nem akartam elfogadni, mert úgy gondoltam, sokan vannak, akik a szakmai tudásuk alapján jobban megérdemelnék. Azzal győzött meg, hogy mégis elfogadjam a jelölést, hogy nem a szakmai tudást értékelték, hanem a betegekhez fűződő jó viszonyt. A díj tulajdonképpen elismerés a páciensek részéről” – fejtette ki a betegjogokért harcoló szervezet díjának nyertese. Belátta, nagyon jó érzés volt átvenni a díjat. „Még az átadó ünnepségen is kételkedtem abban, hogy ott kellene-e lennem a felsorolt nagytudású professzorok között. Továbbra is úgy vélem, a díjat bárki megkaphatná, bárki megérdemelné, aki becsületesen végzi a munkáját, ugyanakkor nagyon nagy örömmel töltött el, hogy mégis én kaptam” – egészítette ki a doktornő, akit külön örömmel tölt el, hogy az országos díjat egyetlen magyarként kapta meg.

Az én orvosom

Alázattal dolgozik

A tíz jelöltre különböző internetes fórumokon szavazhattak a páciensek. Császár Erzsébet a legtöbb szavazatot kapta. Úgy véli, azért kaphatott ennyi pozitív visszajelzést, mert a legjobb tudása szerint végzi a munkáját, igyekszik mindig odafigyelni a betegekre és elmagyarázni nekik a problémáik hátterét. „Igyekszem megtenni értük mindent, ami erőmből, tudásomból telik és a lehető legnagyobb alázattal fordulni feléjük. Néha tudni kell szelektálni és ráérezni, hogy melyik betegnek van szüksége arra, hogy több ideig foglalkozzak vele és melyik az, akinek elég öt perc alatt elmondani a lényeget és ellátni, tehát nagyon lényeges az egyéni hozzáállás. Így lehet valamennyire megkönnyíteni a munkánkat, mert nagyon sok a beteg. Csak akkor tudok valakire több időt szánni, ha kiérzem, mire van igénye. Ehhez elengedhetetlen a bizalom a beteg és orvos között. A díjra visszatérve, a közösségi oldalon már írtam köszönetet a rám szavazóknak, de itt is szeretném tisztelettel megköszönni, hogy bizalmukba fogadtak. Továbbra is igyekezni fogok úgy végezni a dolgomat, hogy megérdemeljem a bizalmukat. Minden reggel imádkozom azért, hogy legyen bennem elég alázat és tudás, hogy segíthessem őket” – fogalmazott.

Császár Erzsébet tizenöt éve dolgozik körzeti orvosként Galántán a saját rendelőjében, előtte tíz évig volt mentőorvos. A váltásra elmondása alapján azért volt szüksége, mert az idő előrehaladtával nem bírta azt a gyors tempót, amit a szakma megkíván. „Az egy fiatal, dinamikus embernek való munka, sajnos kiöregedtem” – tette hozzá nevetve. A koronavírus elleni oltás elindítása óta oltja hétvégenként a pácienseket a dunaszerdahelyi oltóközpontban, a nyári időszakban pedig a saját rendelőjében oltott a koronavírus ellen.

Császár Erzsébet
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?