Gyermektartási díj

„1989-től vagyok együtt az élettársammal, és kapcsolatunkból két gyermek született. Az élettársam öt éve egy baleset következtében fejsérülést szenvedett. Megműtötték, de olyan maradandó károsodás érte őt, amely miatt az orvosok véleménye szerint nem mindig beszámítható.

„1989-től vagyok együtt az élettársammal, és kapcsolatunkból két gyermek született. Az élettársam öt éve egy baleset következtében fejsérülést szenvedett. Megműtötték, de olyan maradandó károsodás érte őt, amely miatt az orvosok véleménye szerint nem mindig beszámítható. Éppen ezért egy otthonban lett elhelyezve, s már három és fél éve ott kezelik. Az élettársamat a bíróság hivatalosan is kiskorúsította, én lettem a gyámja. Havi 6000 korona rokkantsági nyugdíjat kap. Egyedül nevelem közös gyermekeinket, kettejükre havi 1660 korona családi pótlékot kapok. Emellett csak csekély özvegyi nyugdíjam van (4018 korona), amit az első férjem után kapok, továbbá 782 korona szociális segély. Kaphatok-e pénzt tőle vagy máshonnan, ha nem vagyunk házastársak? Miként intézhető el, hogy fizessen a gyermekek után, ha magától nem ad pénzt?

Jelige: Gyermektartás

A családjogi törvény értelmében a szülők kötelesek gyermekeik eltartásáról gondoskodni, mindaddig, amíg azok nem képesek saját magukat eltartani. A gyermekekkel szembeni eltartási kötelezettség mindkét szülőre vonatkozik, akkor is, ha a szülők nem házas-, hanem például élettársak. A gyermekeitől külön élő szülő akkor is köteles gondoskodni azokról – vagyis az őket ténylegesen nevelő szülőnek tartásdíjat fizetni –, ha a szülők nem élnek közös háztartásban. Ha a tartásdíj összegében a szülők nem tudnak megegyezni, a bíróság feladata dönteni, amely az összeg megállapításánál figyelembe veszi a szülők anyagi helyzetét és körülményeit, valamint a gyermekek szükségleteit.

A fentiekben leírt esetnél feltételezem, hogy az érintett apa az apaságot elismerte, s neve a gyermekek anyakönyvi kivonatában is szerepel. Ebben az esetben apaként eltartási kötelezettsége van. Mivel ezt a kötelességét nem teljesíti önként, a helyileg illetékes járásbíróságra kell beadni egy írásbeli javaslatot, amelyben az édesanya kéri, hogy a bíróság szabja meg a tarásdíj összegét, és kötelezze az apát annak rendszeres fizetésére.

A helyzetet némileg bonyolítja, hogy az érintett apát kiskorúsították, és a bírósági per folyamán a gyámnak kell képviselnie őt. A gyám azonban nem lehet a gyermekek édesanyja (pedig ebben az esetben a hivatalosan kinevezett gyám az anya), ugyanis érdekellentét áll fenn. Ezért egyúttal kérni kell a bíróságot, hogy nevezzen ki erre az esetre az apának egy gyámot, aki a per folyamán képviseli őt. Amint jogerőre emelkedik a bírósági döntés, a tartásdíj behajthatóvá válik. Ekkor azonban az a kérdés is felmerül, hogy a kiskorúsított apa nyugdíját kinek folyósítják, ki kezeli a pénzügyeit. Ha a tartásdíjat nem fizetik ki önként, a legcélszerűbb végrehajtóhoz fordulni. A végrehajtási eljárás eredményeként az apa nyugdíjából minden hónapban levonják a tartásdíj összegét, amelyet a Szociális Biztosító közvetlenül az anyának fizet ki. Javaslom, hogy az eljárás elindításához vegye igénybe a szociális hivatal segítségét.Gulyás Éva jogász, a Kalligram Jogelemző Csoportjának – CLA munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?