Gyér volt az érdeklődés

Tornalja. Kedden Tornalján rendezte meg azt a továbbképzést a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, illetve annak rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja, melyet a Losonci, Rimaszombati, Nagyrőcei és Rozsnyói járás alsó tagozatos magyar iskoláinak tanítói számára szervezett.

Tornalja. Kedden Tornalján rendezte meg azt a továbbképzést a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, illetve annak rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja, melyet a Losonci, Rimaszombati, Nagyrőcei és Rozsnyói járás alsó tagozatos magyar iskoláinak tanítói számára szervezett. Mint arról Ádám Zita, a rimaszombati Regionális Pedagógiai Tanács elnöke tájékoztatott, a mostani továbbképzést a Regionális Pedagógiai Napok keretén belül rendezték meg, s témája a differenciálás az alapozó szakaszban a szlovák nyelv helyesírásának oktatása terén. „Ez alkalommal az alsó tagozatos pedagógusokat hívtuk meg, akikkel egy magyarországi programon alapuló új módszert ismertettünk, amelyet Nyugat-Szlovákiában már bemutattak” – mondta Ádám Zita. Elmondta továbbá, a program vezérelve a differenciálás, a tanulók képességeinek figyelembe vétele, amit most a szlovák helyesírás oktatásán keresztül mutattak be a pedagógusoknak. A programhoz a pedagógusszövetség által kifejlesztett eszközcsomag is tartozik, amelynek ismertetésére is sor került, illetve a már ismert példákon keresztül illusztrálták, hogy a gyakorlatban milyen hatékonysággal lehet a módszert alkalmazni. Az előadó a programot kifejlesztő csoport egyik tagja, Kovács Szilvia, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusa volt.

A továbbképzést szeptemberben hirdette meg a pedagógusszövetség, s ebben a régióban az ősz folyamán a mostani előadást továbbiak is követik majd. A szlovák helyesírásnak a differenciált oktatásra kidolgozott, s most Tornalján bemutatott módszere nem csodaszer, nem az egyedüli üdvözítő módszer, hanem egy lehetőség a sok közül, mellyel vagy élnek a pedagógusok, vagy sem – mondta az elnök asszony, majd hozzátette: „E program keretén belül négy hét után értékelik a pedagógusok a gyerekeket, s akinek a tananyaggal gondjai vannak, és 80 százalék alatt teljesít, lehetőséget kap a felzárkózásra. Ennek köszönhetően nagyobb az esély, hogy a tanulók használható tudást szerezzenek”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?