Gyér közönség nívós szórakoztatása – Kassán lépett fel a Waterfall

Halkan, nyugodtan ücsörgött a „tömeg” a kassai Márai Stúdió szegleteiben, mintha csak egy felolvasóest venné hamarosan kezdetét. Körülbelül annyian is voltak, mint egy ismeretlen író regényének bemutatóján. Az itteni magyar fiataloknak, úgy látszik, nincs a vérükben a rakenroll, lusták, szeretnek tévézni, nem engedték őket ki a kollégiumból, vagy csak egyszerűen elszoktak a koncertektől.

Kérdés persze, mennyire cseng ismerősen Kassán a Waterfall zenekar neve. A keleti tajgákról, Királyhelmecről érkeztek, ám paradox módon hamarabb koncerteztek a budapesti A38 hajón, a Szigeten vagy éppen Dunaszerdahelyen, mint a „szomszédos” Kassán. Pedig zeneileg teljesen rendben vannak, a hardrockos hangzástól a szintis dallamokig kísérleteznek mindenfélével, de dalaik alapja mégis a húzós rock and roll. Ebbe kombinálják bele a néhol a korai Blurt, máskor a Red Hot Chili Pepperst idéző elszállásokat. A kilencvenes évek gitárhangzását feszes ritmikával turbózzák fel, közben konga, szaxofon, klarinét, xilofon, csörgődob és más háztartási eszközök is feltűnnek. Nádasdi Péter pedig igazi frontman, az ember alig tudja róla levenni a szemét, hogy a többiekre is figyeljen. Eddigi egyetlen lemezükön (If Not Now, When?) szépen megfér a bulizós-ugráltatós vehemencia, a letisztult hangszerelés és a háromnyelvűség (magyar, angol, szlovák). Ráadásul úgy tűnik, teljesen primér érzésekből dolgoznak, így sokkal több közük van például a punk rockhoz, mint a túldíszített progresszív rockhoz, amely kifejezés mára úgyis inkább egy stílust jelöl, mint „haladót” idegen szóval.

Apropó, primér érzések! Hiába a színesebb hangzás, a hard rock formai eszközei, a kimunkált szövegek, nekem változatlanul a Jancsika és Juliska című népmese-paródia a kedvencem a Waterfalltól, amelynek szövegét állítólag három perc alatt kenték oda, ezért kissé cikinek tartják, pedig nem kellene. Vannak aztán olyan számok, amelyek izgalmasabbak élőben, mint lemezről, ilyen a Summertime a maga már-már Fun Loving Criminals-os „kúlságával„, vagy a (nem csak) helmeci körökben nagy slágernek számító Horalky, melyből egymás után többet is simán meg tudnék enni.

A kassai publikum átlagéletkorát tizenhét évre saccoltam, a létszámot pedig olyan ötvenre. Közülük legalább húszan abszolút beavatottak voltak, kívülről fújták az összes szöveget, sőt minduntalan kívánsángműsort akartak szerkeszteni, bekiabálva a kedvenc dalaik címét. A kezdéstől számított húsz percen belül remek hangulat generálódott, amely aztán végig kitartott. A Márai Stúdió meglepően jó koncerthelyszínnek bizonyult, hang és fény teljesen korrekt, a szellőzés-problémát pedig egész egyszerűen a hátsó ajtók kitárásával oldották meg. Csupán a gyér érdeklődés volt érthetetlen számomra. Úgy látszik, a szervező helyi Csemadok mérsékelten propagálta a rendezvényt. Márpedig ilyen színvonalon, és főleg angolul (is) tevékenykedő zenekarra feltehetően a szlovák fiatalok is kíváncsiak lettek volna, ha valakinek eszébe jutott volna kitenni egy-két plakátot az iskolákban, kollégiumokban...