Komárom. Továbbra is gyengélkednek a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában közreműködő komáromiak, akik a pontvadászat kilencedik fordulójában hazai pályán szenvedtek kétgólos vereséget az aranyosmaróti FC ViOn fakócsapatától.
Gyengélkedő komáromiak
Komárom. Továbbra is gyengélkednek a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában közreműködő komáromiak, akik a pontvadászat kilencedik fordulójában hazai pályán szenvedtek kétgólos vereséget az aranyosmaróti FC ViOn fakócsapatától. A Duna-partiak kudarcsorozatát zokon vették a helybeli futballkedvelők is, akik közül csupán a legfanatikusabbak, szám szerint ötvenen (!), jöttek el a szombati összecsapásra. A kezdésnél még ők is kevesebben voltak, mint a pályán tüsténkedő játékosok... Hazai támadásokkal indult a találkozó. Rejžek gólhelyzeténél Novota, a vendégek kapusa játszotta a prímet. A 45. percben újfent Rejžek hagyta ki a ziccert. Fordulás után továbbra is a komáromiak irányították a játékot, mezőnyfölényükből azonban képtelenek voltak hasznot húzni. Az egyik alkalommal Meleg egy méterről sem tudott a kapuba találni. A szórványos ellentámadásokkal kísérletező vendégek öt perc leforgása alatt döntésre vitték a dolgot. A 71. percben Hnilica szerzett vezetést, a 76. percben pedig Pintér állította be a végeredményt. Ezt követően lelohadt a házigazdák harci kedve, akiknek erejéből a becsületgól megszerzésére sem futotta.
KOMÁRNO–FC VION ZLATÉ MORAVCE B 0:2 (0:0). Góllövők: Hnilica (71.), Pintér (76.). Játékvezető: Bartoš, 50 néző.
KOMÁRNO: A. Kosťukevič–Meleg (79. Kürthi), Zd. Kršteňanský (75. V. Kosťukevič), Štofko, Sklenář, Kökényesi Bagin, (46. Speck), Antalovič, Zlatohlávek, Rejžek, Slovák. (al)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 08.01.
Változások a Csallóközben
2024. 07.23.
Tejfalui 90 éves focijubileum
2024. 07.21.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.